Nagy kár érheti az autósokat? – Megszólalt a hatóság

Nem kell attól tartani, hogy a kemény télre hivatkozva a Magyar Közút Nonprofit Zrt. elutasítja az úthibából fakadó kárigények befogadását – tudta meg a Napi.hu a vállalattól.

A kártérítés kérdés azért merült fel, mert korábban Kovács Kázmér ügyvéd, a Magyar Autóklub jogi bizottságának elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy ilyen hivatkozási alap nem lehet jogszerű. Ebből pedig az következett, hogy esetleg létezik ilyen gyakorlat.

Hó, eső, kátyúk – mi a teendő, ha a kátyú tönkretette a kocsit?

A MK szerint ugyanakkor nincs szó ilyesmiről, nem létezik ilyen direktíva, minden kárügyet egyedileg vizsgálnak, és csak akkor utasítják el az igényt, ha az nem megalapozott.

Az időjárás nem befolyásolja a jogalapi döntést. A kedvezőtlen időjárási viszonyok legfeljebb az ügyintézési határidőt befolyásolják, hiszen a nagyobb számú kárbejelentés miatt megnő az ügyintézés ideje is.

A társaságnál eddig még olyan vis major helyzet sem állt elő, amelynél tömegesen tagadták volna meg kártérítést.

A kemény tél miatt most jóval több kátyú lehet az utakon, mint az enyhébb telek idejém. Ha valaki belefut egy úthibába, akkor tisztázni kell, hogy ki az út kezelője, és fontos, hogy mindent dokumentáljon az autós. Erről itt olvashat részletesen.

 

Forrás: napi.hu

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • „Végignézed az ember haláltusáját”. Dr. Herpy szerint így vezess, hogy ne kerülj bajba – 2. rész

    „Végignézed az ember haláltusáját”. Dr. Herpy szerint így vezess, hogy ne kerülj bajba – 2. rész


  • VIDEÓ: Szétbüntették a gyorshajtókat az Árpád hídon a rendőrök

    VIDEÓ: Szétbüntették a gyorshajtókat az Árpád hídon a rendőrök


  • Ezt művelte a busz sofőrje az M30-ason

    Ezt művelte a busz sofőrje az M30-ason


  • Videón a tegnap reggeli, M0-M4 csomópontban történt baleset

    Videón a tegnap reggeli, M0-M4 csomópontban történt baleset


  • Egy 3 éves gyermek vesztette életét a felforrósodott autóban

    Egy 3 éves gyermek vesztette életét a felforrósodott autóban


  • Cikázott a sorok között, a BMW-t letolta. Úgy néz ki nem úszták meg anyagi kár nélkül

    Cikázott a sorok között, a BMW-t letolta. Úgy néz ki nem úszták meg anyagi kár nélkül


  • Lassan másfél éve már! Továbbra sincs gyanúsított

    Lassan másfél éve már! Továbbra sincs gyanúsított


  • Büntetőfékezett, fejszenyéllel esett a rendőröknek, majd direkt nekiment a rendőrautónak

    Büntetőfékezett, fejszenyéllel esett a rendőröknek, majd direkt nekiment a rendőrautónak


  • Lexus ütközött busszal és taxival a reptérre vezető gyorsforgalmin

    Lexus ütközött busszal és taxival a reptérre vezető gyorsforgalmin


  • Lebontotta a teherautó a nekiütköző autó fél oldalát az Ócsai úton

    Lebontotta a teherautó a nekiütköző autó fél oldalát az Ócsai úton


  • Baleset történt a szántódi kikötőben, miután kikötött a komp

    Baleset történt a szántódi kikötőben, miután kikötött a komp


  • Holnaptól csak kötelező biztosítással lehet használni az elektromos rollerek legnagyobb részét

    Holnaptól csak kötelező biztosítással lehet használni az elektromos rollerek legnagyobb részét


  • Kiszállt, de elfelejtett egy fontos dolgot az M0-son kigyulladt autó sofőrje

    Kiszállt, de elfelejtett egy fontos dolgot az M0-son kigyulladt autó sofőrje


  • Kamera rögzítette, amit az M7-esen művelt egy furgonos

    Kamera rögzítette, amit az M7-esen művelt egy furgonos


  • Baltanyéllel vert szét egy rendőrautót Dabason. Azonnal üldözni kezdték

    Baltanyéllel vert szét egy rendőrautót Dabason. Azonnal üldözni kezdték