Mentősofőri vélemény a Lehel téri esetről és az autósok viselkedéséről. Érdemes terjeszteni, javuljon a kultúra! (VIDEÓ)

Levelet kaptunk egy mentősofőrtől, aki szeretne inkognitóban maradni, de megvan a véleménye erről, a Lehel téri szituációról, amiről néhány hete tettünk közzé egy bejegyzést és úgy általában az autósok kék villogósokhoz való viszonyáról…

Ha még nem csatlakoztál, katt ide!
ÖSSZ CSOPORT TAG + KÖVETŐ SZÁM
TÖBB MINT 10.000


Szögezzük le az elején:
Annak van elsőbbsége, akinek meg is adják. A figyelmetlenségen kívül más hibát nem vétett a Mercis a KRESZ szerint. Neki elsőbbséget kell adnia, de csak akkor, ha egyértelműen észleli a megkülönböztető jelzést használó járművet. Ráadásul a megkülönböztető jelzést használó jármű vezetőjének meg meg kell győződnie arról, hogy valóban észlelte-e minden közlekedő a kereszteződésbe érkezését és erre megfelelően reagálnak-e. Csak abban az esetben hajthat be a kereszteződésbe, ha meggyőződött arról, hogy ezzel nem veszélyeztet sem személyi biztonságot, sem anyagit.

A mentős is ember…

Erről néha elfeledkezik az ember, amikor kék lámpával megy, főleg amikor gyerekhez, vagy komoly sérüléshez, – balesethez vagy ne adj Isten újraélesztéshez.

„A jó gépész” (ahogy mi egymás között nevezzük a sofőröket) ilyenkor is megőrzi a hidegvérét és tud alkalmazkodni a forgalomhoz.

De nézzük a szóban forgó esetet:
Ez a kereszteződés a Mercis irányából sokkal jobban lekezelhető, mint ahogy neki sikerült. Aki már járt arra, az tudja, hogy van kb. 40 métere abból az irányból érkezőnek meglátni a mentőt és megállni a kereszteződésig. Nagyjából ugyan annyi idő, mint ahogy zöldről sárgára vált a lámpa. Nem kell hirtelen fékezni, de 50 km/h-ról megállni elég. Erre elég sokan képesek…

De a probléma ott kezdődik, hogy nem tanítják meg az oktatók, hogy mit csináljunk, ha halljuk a szirénát.

Vagyis tanítanak valamit, de két dolgot látok az éppen tanulóknál. Az egyik és egyben a legnagyobb baromságot, hogy tapossunk a fékbe, álljunk meg minél hamarabb, bárhol is vagyunk, majd a mentő kikerül, megoldja.

Pedig a képlet egyszerű:
Ha nem látjuk szemből érkezni a megkülönböztető jelzést használó járművet, akkor belenézünk a tükörbe. Ha ott sem látjuk, akkor oldalról érkezik.
Ekkor fékezhetünk akár nagyobbat is, hiszen a mögöttünk haladónak az a dolga, hogy akkora követési távolságot hagyjon, hogy ne szaladjon belém.

Ha mögöttünk látjuk közeledni a szirénázó járművet, semmi esetre se kezdjünk a fékbe taposni.

Ez a legrosszabb, amit tehet az ember. Már csak a fizika és logika okán is, hiszen nagyobb sebességgel halad mögöttünk a jármű, valamikor el kell kezdenie lassítani, és a fékezéssel mit csinál az ember? Lerövidíti a fékutat. Ez sokkal rosszabb, mintha haladunk tovább 50-el és 2-3 másodperccel később váltunk csak sávot. Nem veszélyeztetünk így senkit, nem kényszerítjük a mentőt hirtelen fékezésre, sávváltásra vagy akár megállásra és újra elindulásra.

A Lehel téri szituációnál a Mercis azonban szemmel láthatóan észre sem vette a közeledő mentőt (az ő szemszögéből nézve veszélyforrást). Ennyire passzívan vagy figyelmen kívül hagyva a környezetet nagyon veszélyes vezetni.

De miért nem hallotta a mentőt? Nem tudom eldönteni, hogy hallotta-e vagy sem, de azt hozzá kell tennem, hogy

az új (sárga) mentőknek a hangját szerintem sokkal nehezebb meghallani, mint a korábbi mentőkét.

Ennek oka, hogy a gyártó cég (nem a Mercedes, hanem aki átalakítja a Sprintert mentőautóvá) az autó tetejéről lehelyezte a szirénát a lökhárítóhoz. Így viszont már nem csak az a probléma, hogy a házak verik össze-vissza a hangot, hanem egy nagyobb jármű könnyen leárnyékolhatja azt és teljesen eltérítheti az eredeti iránytól.

Remélem megérte leírnom és sokan elolvassák majd! Segítsétek egymást az utakon és a hatóságok munkáját!

– Egy, a neve elhallgatását kérő mentős –

MEGOSZTOM:

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Sajnos az ilyenek miatt utálják sokan a motorosokat

    Sajnos az ilyenek miatt utálják sokan a motorosokat


  • Így kell összetörni egy pillanat alatt magad és másokat, csak mert kapkodsz és nem arra figyelsz, amit éppen csinálsz

    Így kell összetörni egy pillanat alatt magad és másokat, csak mert kapkodsz és nem arra figyelsz, amit éppen csinálsz


  • Rengeteg baleset történt a szakadó eső miatt

    Rengeteg baleset történt a szakadó eső miatt


  • Közúti razzia indul holnaptól az egész országban

    Közúti razzia indul holnaptól az egész országban


  • Ezért kell és ezért takarjuk ki a rendszámot! Volt olvasónk, aki „magánakciózott” és feltette bizonyos csoportokba rendszámmal, arccal a felvételt és sikeresen nyert pert ellene egy egyébként renitens bunkó

    Ezért kell és ezért takarjuk ki a rendszámot! Volt olvasónk, aki „magánakciózott” és feltette bizonyos csoportokba rendszámmal, arccal a felvételt és sikeresen nyert pert ellene egy egyébként renitens bunkó


  • Kamikaze módjára ijesztgette a szembejövőket. Ítélet született első fokon

    Kamikaze módjára ijesztgette a szembejövőket. Ítélet született első fokon


  • Három kisgyermek és egy nő utazott az autóban. Belerohantak a traktorba.

    Három kisgyermek és egy nő utazott az autóban. Belerohantak a traktorba.


  • Két órán belül kétszer is gyorsan hajtott egy kisteherautó vezetője

    Két órán belül kétszer is gyorsan hajtott egy kisteherautó vezetője


  • Szorult helyzetbe került egy Tesla a 8. kerületben ma délelőtt. Két 99-es busz közé szorult be

    Szorult helyzetbe került egy Tesla a 8. kerületben ma délelőtt. Két 99-es busz közé szorult be


  • A Teréz körúton gyújtott fel egy autót. Keresik

    A Teréz körúton gyújtott fel egy autót. Keresik


  • Zöldre elindult a motoros, majd jobbról jött a mentő

    Zöldre elindult a motoros, majd jobbról jött a mentő


  • Végigvonszolta a tulajdonost az aszfalton egy autótolvaj

    Végigvonszolta a tulajdonost az aszfalton egy autótolvaj


  • Érden gázolt, majd megállás nélkül továbbhajtott. Térfigyelő kamera rögzítette az esetet

    Érden gázolt, majd megállás nélkül továbbhajtott. Térfigyelő kamera rögzítette az esetet


  • Chuck Norris hazasétált! Az M1-M7 közös szakaszán…

    Chuck Norris hazasétált! Az M1-M7 közös szakaszán…


  • Óriási árhullám érkezhet Ausztriából: Újra lezárhatják a rakpartokat

    Óriási árhullám érkezhet Ausztriából: Újra lezárhatják a rakpartokat