Még azt a kevés jó állapotú kocsit is kiviszik

Ezért van most tele a magyar M0-s román autótrélerekkel.

Eltörölték Romániában a regadót, megvadultak a vevők.

Nemhogy megmozdult, de robbant a piac Romániában, a regadóként emlegetett környezetvédelmi illeték eltörlésével – írja a kamaraonline.hu. Vélhetően sokan már csak erre a pillanatra vártak, mert az elmúlt két hét alatt több mint 38 ezer használt autót vittek be Romániába.

A mennyiséggel egy időben nőtt az autók életkora is a miatt, mert nem terhelik tetemes adók a magas károsanyag-kibocsátású járműveket. Az elmúlt két hétben behozott használt személygépkocsik 70 százaléka 10-17 éves volt. 2016-ban a Romániában forgalomban lévő autók átlagéletkora még 11 év volt, a díj eltörlése óta azonban ez 13 évre emelkedett.

A behozatal mellett a belső forgalom is megugrott ugyancsak emiatt, mert az eddig magas illeték miatt sokan nem tudták értékesíteni autóikat: egy Euro 4-es, 2000 köbcentis motorral felszerelt gépjármű után például 2000-2500 eurós díjat kellett fizetni korábban.

Forrás: http://hvg.hu/cegauto/20170224_Ezert_van_tele_a_magyar_M0as_roman_autotrelerekkel

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Baleset történt a szántódi kikötőben, miután kikötött a komp

    Baleset történt a szántódi kikötőben, miután kikötött a komp


  • Holnaptól csak kötelező biztosítással lehet használni az elektromos rollerek legnagyobb részét

    Holnaptól csak kötelező biztosítással lehet használni az elektromos rollerek legnagyobb részét


  • Kiszállt, de elfelejtett egy fontos dolgot az M0-son kigyulladt autó sofőrje

    Kiszállt, de elfelejtett egy fontos dolgot az M0-son kigyulladt autó sofőrje


  • Kamera rögzítette, amit az M7-esen művelt egy furgonos

    Kamera rögzítette, amit az M7-esen művelt egy furgonos


  • Baltanyéllel vert szét egy rendőrautót Dabason. Azonnal üldözni kezdték

    Baltanyéllel vert szét egy rendőrautót Dabason. Azonnal üldözni kezdték


  • Felborult egy mentőautó Budapesten, a Bocskai úton

    Felborult egy mentőautó Budapesten, a Bocskai úton


  • Egy gyermek is meghalt a kiszombori halálos balesetben

    Egy gyermek is meghalt a kiszombori halálos balesetben


  • A Magna Cum Laude zenekar turnébuszát érte súlyos baleset. Felborultak

    A Magna Cum Laude zenekar turnébuszát érte súlyos baleset. Felborultak


  • Brutális jégeső volt Szlovéniában. Letenye is kapott belőle

    Brutális jégeső volt Szlovéniában. Letenye is kapott belőle


  • Súlyos, frontális karambol történt a Gyömrői úton

    Súlyos, frontális karambol történt a Gyömrői úton


  • Hatalmasat büntetőfékezett egy mercis ámokfutó az M7-esen

    Hatalmasat büntetőfékezett egy mercis ámokfutó az M7-esen


  • Videón a szökni próbáló ózdi autó! Többször elindult, majd megállt magától

    Videón a szökni próbáló ózdi autó! Többször elindult, majd megállt magától


  • „Ezek az emberek ott a helyszínen meghalnak.” Dr. Herpy szerint így vezess, hogy ne kerülj bajba

    „Ezek az emberek ott a helyszínen meghalnak.” Dr. Herpy szerint így vezess, hogy ne kerülj bajba


  • 40 tonnás szerelvény előtt tette ezt az M0-áson a Toyota Yaris sofőrje

    40 tonnás szerelvény előtt tette ezt az M0-áson a Toyota Yaris sofőrje


  • Ismét elgázoltak egy biciklist az Árpád hídon

    Ismét elgázoltak egy biciklist az Árpád hídon