Lefejelte az intézkedő rendőrt, fenyegette a rendőröket

A Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészség gyorsított eljárásban bíróság elé állította azt a férfit, aki jogszerű eljárása közben támadt rá a hivatalos személyre.

A rendelkezésre álló bizonyítékok alapján megállapított tényállás szerint 2024. július közepén gépkocsival egy Csongrád-Csanád vármegyei településen közlekedő nő a „STOP” táblát figyelmen kívül hagyta, és ezzel szabálysértést követett el.

A cselekményt észlelő rendőrök intézkedést kezdeményeztek és közölték a nővel, hogy helyszíni bírságot szabnak ki vele szemben, majd adatainak ellenőrzésekor megállapították, hogy el van tiltva a járművezetéstől. Erre tekintettel – a járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt – elő akarták állítani a kapitányságra.

Ezt a jármű utasa, egy középkorú férfi meg akarta akadályozni. A férfi kiabálva, indulatosan megindult a rendőrök felé, megállt közvetlenül az egyik hivatalos személy előtt, akit lefejelt. Ezt követően tovább szidalmazta és fenyegette a rendőröket. A nő végül önként beszállt a szolgálati autóba.

Hirdetés

A nyomozó ügyészség gyanúsítottként hallgatta ki a – közlekedési bűncselekmény és erőszakos bűncselekmények miatt korábban már kétszer elítélt – férfit, aki beismerte a cselekmény elkövetését.

Az ügyészség gyorsított eljárásban állította bíróság elé az elkövetőt.

Az ügyben a Makói Járásbíróság hivatalos személy elleni erőszak bűntette és könnyű testi sértés vétségének kísérlete miatt 2 év, végrehajtásában 4 év 6 hónap próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre és 450 ezer forint pénzbüntetésre ítélte a férfit.

Az ügyészség az ítéletet tudomásul vette, míg a terhelt és védője enyhítésért jelentett be fellebbezést. A cselekményről a szolgálati autó fedélzeti kamerája rögzített felvételt.

Hirdetés
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Sajnos az ilyenek miatt utálják sokan a motorosokat

    Sajnos az ilyenek miatt utálják sokan a motorosokat


  • Így kell összetörni egy pillanat alatt magad és másokat, csak mert kapkodsz és nem arra figyelsz, amit éppen csinálsz

    Így kell összetörni egy pillanat alatt magad és másokat, csak mert kapkodsz és nem arra figyelsz, amit éppen csinálsz


  • Rengeteg baleset történt a szakadó eső miatt

    Rengeteg baleset történt a szakadó eső miatt


  • Közúti razzia indul holnaptól az egész országban

    Közúti razzia indul holnaptól az egész országban


  • Ezért kell és ezért takarjuk ki a rendszámot! Volt olvasónk, aki „magánakciózott” és feltette bizonyos csoportokba rendszámmal, arccal a felvételt és sikeresen nyert pert ellene egy egyébként renitens bunkó

    Ezért kell és ezért takarjuk ki a rendszámot! Volt olvasónk, aki „magánakciózott” és feltette bizonyos csoportokba rendszámmal, arccal a felvételt és sikeresen nyert pert ellene egy egyébként renitens bunkó


  • Kamikaze módjára ijesztgette a szembejövőket. Ítélet született első fokon

    Kamikaze módjára ijesztgette a szembejövőket. Ítélet született első fokon


  • Három kisgyermek és egy nő utazott az autóban. Belerohantak a traktorba.

    Három kisgyermek és egy nő utazott az autóban. Belerohantak a traktorba.


  • Két órán belül kétszer is gyorsan hajtott egy kisteherautó vezetője

    Két órán belül kétszer is gyorsan hajtott egy kisteherautó vezetője


  • Szorult helyzetbe került egy Tesla a 8. kerületben ma délelőtt. Két 99-es busz közé szorult be

    Szorult helyzetbe került egy Tesla a 8. kerületben ma délelőtt. Két 99-es busz közé szorult be


  • A Teréz körúton gyújtott fel egy autót. Keresik

    A Teréz körúton gyújtott fel egy autót. Keresik


  • Zöldre elindult a motoros, majd jobbról jött a mentő

    Zöldre elindult a motoros, majd jobbról jött a mentő


  • Végigvonszolta a tulajdonost az aszfalton egy autótolvaj

    Végigvonszolta a tulajdonost az aszfalton egy autótolvaj


  • Érden gázolt, majd megállás nélkül továbbhajtott. Térfigyelő kamera rögzítette az esetet

    Érden gázolt, majd megállás nélkül továbbhajtott. Térfigyelő kamera rögzítette az esetet


  • Chuck Norris hazasétált! Az M1-M7 közös szakaszán…

    Chuck Norris hazasétált! Az M1-M7 közös szakaszán…


  • Óriási árhullám érkezhet Ausztriából: Újra lezárhatják a rakpartokat

    Óriási árhullám érkezhet Ausztriából: Újra lezárhatják a rakpartokat