„Habzik az autópálya!” Összeesküvés elméletek özönlöttek, de megérkezett a közútkezelő válasza

Több településen is észlelték a furcsa jelenséget. Sokan „habos esőt” láttak, például Debrecen közelében az M35-ösön is, ahol ellepte az utat a fehér színű folyadék. – számolt be róla a haon.hu

Beköszöntött az ősz szeptember 10-én, kedden, de egy Debrecenben Hallottam-poszt hirtelen a telet is megidézte…

A reggeli órákban látott napvilágot egy bejegyzés, idézzük: – M35, habzik az autópálya! – írja a szerző.

Sok érdekes elmélet született…

A Haon.hu megkereste a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-t (MKIF), hogy eloszlassuk az esetleges tévhiteket a „habos esőről”.

Hirdetés

„A friss aszfaltozások után az aszfaltkeverék bizonyos elemei egy ideig még nem szívódnak fel teljesen. Ilyenkor erősebb eső esetén nem ritka, hogy ez az anyag a csapadékkal keveredve olyan eleggyé válik, amely az azon áthajtó járművek kerekei által felkeveredve elkezdhet habosodni. Az általunk használt adalékanyagok minden előírásnak megfelelnek, és a hatályos előírások alapján használjuk fel ezeket”

– osztotta meg a portállal az MKIF. – De ilyen jelenség akkor is előfordulhat, ha az adott szakaszon olyan, nem hozzánk tartozó teherautó hajt át, amelyet korábban valamilyen mosó- vagy tisztítószerrel takarítottak – tették hozzá.

Aztán persze, hogy ilyenkor ez milyen képzeteket vált ki az emberekből már más kérdés, mert (csak a debreceni posztnál maradva) a „laposföldezéstől” kezdve a chemtrailen át a pápaválasztásig mindenfélét szóba hoztak a kommentelők lehetséges okként.

Borítókép: Facebook / Debrecenben Hallottam
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Lehet, hogy akár milliós kárpótlást kap az Árpád hídi, biciklist elgázoló sofőr

    Lehet, hogy akár milliós kárpótlást kap az Árpád hídi, biciklist elgázoló sofőr


  • Még Orbán Viktor konvoját is megszégyenítő módon kanyarodtak jobbra egy BMW-vel Kispesten

    Még Orbán Viktor konvoját is megszégyenítő módon kanyarodtak jobbra egy BMW-vel Kispesten


  • A motoros előtt szakadt le a híd. Egy teherautó a folyóba zuhant

    A motoros előtt szakadt le a híd. Egy teherautó a folyóba zuhant


  • „Habzik az autópálya!” Összeesküvés elméletek özönlöttek, de megérkezett a közútkezelő válasza

    „Habzik az autópálya!” Összeesküvés elméletek özönlöttek, de megérkezett a közútkezelő válasza


  • 5 nappal korábban, várhatóan már ma visszakapják az autósok a Kőröshegyi völgyhidat

    5 nappal korábban, várhatóan már ma visszakapják az autósok a Kőröshegyi völgyhidat


  • 17. kerületi garázsban találtak meg a GPS-nek köszönhetően egy Szlovákiában ellopott autót

    17. kerületi garázsban találtak meg a GPS-nek köszönhetően egy Szlovákiában ellopott autót


  • Nem csak bemérték, meg is állítottak gyorshajtókat az Árpád hídon, emiatt a büntetőpontok is repkedtek

    Nem csak bemérték, meg is állítottak gyorshajtókat az Árpád hídon, emiatt a büntetőpontok is repkedtek


  • Megjelentek a 2025-ös autópálya matrica árak

    Megjelentek a 2025-ös autópálya matrica árak


  • Kerti padon utazott, az árokba repült

    Kerti padon utazott, az árokba repült


  • Megborul a közlekedés a mai meccs miatt

    Megborul a közlekedés a mai meccs miatt


  • Ágyneműtartóban bújt el a rendőrök elől az ittasan balesetet okozó férfi a 8. kerületben

    Ágyneműtartóban bújt el a rendőrök elől az ittasan balesetet okozó férfi a 8. kerületben


  • Lakókocsival tolatásos bénázást rögzített a kamera, de a kamionos is jó ötletnek tartotta, hogy visszatolasson

    Lakókocsival tolatásos bénázást rögzített a kamera, de a kamionos is jó ötletnek tartotta, hogy visszatolasson


  • Dombtetőn előzött, a kamerás autó jött szemből, a Suzukis pedig a világáról nem tudott

    Dombtetőn előzött, a kamerás autó jött szemből, a Suzukis pedig a világáról nem tudott


  • Halálos motorbaleset történt a Mátrában

    Halálos motorbaleset történt a Mátrában


  • Száguldott, áttért a szembe sávba, majd frontálisan ütköztek

    Száguldott, áttért a szembe sávba, majd frontálisan ütköztek