Ha néhány centivel arrébb parkol, talán már nem élne ez a sofőr – videó

Amíg idehaza 12-15 fok volt hétközben, addig Oroszország még csak most kezd el felengedni a téli fagyból. A nulla fok feletti hőmérséklet ott is azt jelenti, hogy lassan beindul a tavaszi olvadás, ami azonban koránt sem veszélytelen dolog. Míg az utakat síkossá, latyakossá teheti, a házak közvetlen közelében parkoló autók sincsenek biztonságban. Hogy mennyire, azt az alábbi felvétel is bizonyítja.

Néhány napja került fel az a videó a YouTube-ra, aminek egy fehér Skoda és a sofőrje a főszereplője. Az autóval leparkoló férfi nem vette észre, hogy a ház tetején már nagyon meredeken áll az ott felgyülemlett jég, ami pont akkor engedte el magát, amikor ő kiszállt a kocsiból.

A hatalmas jégtömb pillanatok alatt zuhanta végig a sok emelet magasságot, a férfi pedig reflexből nem tudott mást tenni, mint azonnal a fejét védte a kezével. Mint látható, nem sok esélye lett volna, ha a jégtábla rá esik.

A sofőr annak a néhány centiméternek köszönheti az életét, amivel a házhoz közelebb állt meg. Ha egy kicsit is távolabb parkol, a jég pont rá zuhant volna, és minden bizonnyal ma már nem élne. A Skoda Rapid hátsó szélvédője eltűnt, a karosszérián egy jókora horpadás látható.

Forrás: http://hvg.hu/cegauto/20170225_orosz_sofor_skoda_baleset_video

 

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Elévágott a taxis, rálökte a villamospályára az autót a Nagykörúton

    Elévágott a taxis, rálökte a villamospályára az autót a Nagykörúton


  • Még a KRESZ-t is módosítani kellett az árvíz miatt

    Még a KRESZ-t is módosítani kellett az árvíz miatt


  • Nekicsapódott a hatalmas teherautónak a kisteherautó, majd maga elé forgatta a monstrum

    Nekicsapódott a hatalmas teherautónak a kisteherautó, majd maga elé forgatta a monstrum


  • Kiszállt, de nem húzta be a kéziféket a bringás után meginduló sofőr

    Kiszállt, de nem húzta be a kéziféket a bringás után meginduló sofőr


  • Norvégia elérte, hogy több elektromos, mint benzines jármű közlekedjen a útjaikon

    Norvégia elérte, hogy több elektromos, mint benzines jármű közlekedjen a útjaikon


  • Ezeket az autókat ellenőrzik a rendőrök öt napon keresztül az ország négy városában

    Ezeket az autókat ellenőrzik a rendőrök öt napon keresztül az ország négy városában


  • A rendőrök orra előtt esett el egy motoros, miközben gyorshajtókra vadásztak

    A rendőrök orra előtt esett el egy motoros, miközben gyorshajtókra vadásztak


  • 19 éves lány tört össze a sajátjával együtt három autót Kecskeméten

    19 éves lány tört össze a sajátjával együtt három autót Kecskeméten


  • Centiken múlt a gázolás! Vasúti közlekedés biztonságának veszélyeztetésével vádolják

    Centiken múlt a gázolás! Vasúti közlekedés biztonságának veszélyeztetésével vádolják


  • Levideózták: Mobilozott, közben a könyökével kormányzott a buszsofőr. Vizsgálat indult az ügyben

    Levideózták: Mobilozott, közben a könyökével kormányzott a buszsofőr. Vizsgálat indult az ügyben


  • Majdnem elütötte a szabálytalan, majd bemutogató robogóst a busz sofőrje

    Majdnem elütötte a szabálytalan, majd bemutogató robogóst a busz sofőrje


  • Frontálisan ütközött két személyautó a 61-es főúton

    Frontálisan ütközött két személyautó a 61-es főúton


  • Beszállt a sávos táblák közé a bamba sofőr. – Kamera rögzítette a szerencsétlenkedéseket

    Beszállt a sávos táblák közé a bamba sofőr. – Kamera rögzítette a szerencsétlenkedéseket


  • A szembe sávban találta magát a taxis a szabálytalan autós miatt – Óriási mentés és hatalmas szerencse

    A szembe sávban találta magát a taxis a szabálytalan autós miatt – Óriási mentés és hatalmas szerencse


  • Nem tudták kimenteni, bennégett a kocsijában a sofőr, miután frontálisan ütközött egy másik autóval

    Nem tudták kimenteni, bennégett a kocsijában a sofőr, miután frontálisan ütközött egy másik autóval