Felfüggesztett börtönt kaphat a nő, aki büntetőfékezéssel okozott balesetet, majd segítségnyújtás nélkül elhajtott

A Kaposvári Járási Ügyészség közúti veszélyeztetés bűntette és segítségnyújtás elmulasztásának bűntette miatt emelt vádat egy 42 éves nővel szemben, aki Kaposvár közelében háromszor is indokolatlanul fékezett a sértett autója előtt, majd miután az felborult a vádlott elhajtott a helyszínről segítségnyújtás nélkül.

A vádiratban foglaltak szerint a vádlott 2020 januárjában a délutáni órákban Kaposvárról vezetett hazafelé, amikor még a lakott terület végét jelző tábla előtt beérte a sértett autóját, aki betartotta az útszakaszon érvényben lévő 30 km/óra sebességkorlátozást, így a vádlott is lassabb haladásra kényszerült.

Kaposvárt elhagyva a nő megelőzte a már gyorsuló és továbbra is szabályosan közlekedő sértetti autót, de azért, hogy korábbi lassú közlekedése miatt az autóst megleckéztesse, hirtelen – forgalmi ok nélkül – gépkocsiját a sértett autója előtt lefékezte.

A vádlottnak egy fékezés nem volt elég, a „büntetőfékezést” kis ráhagyásokkal még kétszer megismételte.

A sértett a harmadik alkalommal azonban nem tudta az intenzíven fékezett járművét az úttesten tartani, onnan lesodródott és az út melletti füves területen eredeti haladási irányával ellentétesen borult a tetejére.

Hirdetés

A balesetről a sértett mögött közlekedő autós tett bejelentést, a nő a helyszínen nem állt meg, a 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett sértettnek segítséget nem nyújtott.

Az ügyészség a Kaposvári Járásbírósághoz benyújtott vádiratában felfüggesztett börtönbüntetést és járművezetéstől eltiltást indítványozott a vádlottal szemben.

Forrás: ugyeszseg.hu


MEGOSZTOM:

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Videón a karambol. Áttért a szembesávba a Renault sofőrje

    Videón a karambol. Áttért a szembesávba a Renault sofőrje


  • Hatalmas frontális karambolt védett ki egy buszsofőr a 82-es főúton

    Hatalmas frontális karambolt védett ki egy buszsofőr a 82-es főúton


  • Kézben tartott mobillal balesetet videóztak az M7-esen. Súlyos bírságra számíthatnak

    Kézben tartott mobillal balesetet videóztak az M7-esen. Súlyos bírságra számíthatnak


  • Csuklós busz kent fel a szalagkorlátra majdnem egy Ford Fiestát az M5 kivezetőn

    Csuklós busz kent fel a szalagkorlátra majdnem egy Ford Fiestát az M5 kivezetőn


  • Baleset történt az M0-son. Felborult egy autó

    Baleset történt az M0-son. Felborult egy autó


  • Rekorder gyorshajtót vadásztak le a Pilisen

    Rekorder gyorshajtót vadásztak le a Pilisen


  • Egy betonkeverő teherautó hullott darabokra a 18. kerületben

    Egy betonkeverő teherautó hullott darabokra a 18. kerületben


  • Még drágább lett szabálytalankodni! Augusztustól tovább emelkedtek a bírságok

    Még drágább lett szabálytalankodni! Augusztustól tovább emelkedtek a bírságok


  • Autópályán, forgalommal szemben, belső sávban hajtott egy kerékpáros az M5-ösön

    Autópályán, forgalommal szemben, belső sávban hajtott egy kerékpáros az M5-ösön


  • Mától nehezebb lesz közlekedni Budapesten. Több forgalmas útvonalon is felújítások kezdődnek

    Mától nehezebb lesz közlekedni Budapesten. Több forgalmas útvonalon is felújítások kezdődnek


  • Veszélyben a Waze „leghasznosabb” funkciója – Elegük lett a rendőröknek

    Veszélyben a Waze „leghasznosabb” funkciója – Elegük lett a rendőröknek


  • Tankönyvbe illő módon védte magát a motoros. Elsodorta egy furgon a Dózsa György úton

    Tankönyvbe illő módon védte magát a motoros. Elsodorta egy furgon a Dózsa György úton


  • Óriásit borult egy rendőrségi hajó a Tiszán

    Óriásit borult egy rendőrségi hajó a Tiszán


  • A rekord összes gyorshajtási bírságösszeg napi 110 millió forint volt

    A rekord összes gyorshajtási bírságösszeg napi 110 millió forint volt


  • Átrepült egy autó a trélerről az M0-ás másik oldalára

    Átrepült egy autó a trélerről az M0-ás másik oldalára