Elgázolta a motorost a piroson áthajtó autó sofőrje

A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség vádat emelt egy 42 éves sofőrrel szemben, aki 2020 májusában egy forgalmas belvárosi kereszteződésnél a pirosra váltó lámpa ellenére nem állt meg, ezért a kereszteződésbe behajtva, elütött egy szabályosan, zöld lámpánál elinduló motorost, aki súlyosan megsérült.

A vádirat szerint a férfi 2020. május 22-én reggel gépkocsival a VIII. kerületben, a József körúton közlekedett a Petőfi híd felé. Haladása során, a megengedett 50 km/órához közeli sebességgel a József körút – Üllői út kereszteződéséhez ért.

Ugyanennél a kereszteződésnél, a vádlott haladási irányát tekintve balról, az Üllői úton, a piros lámpánál várakozott a sértett motoros.
Amikor a férfi a kereszteződéshez ért, a forgalmat irányító közlekedési lámpa már zöldről sárgára váltott, ennek ellenére a vádlott áthaladt az útkereszteződés előtti gyalogátkelőhelyen, majd az akkorra már piros fényjelzés ellenére, megállási kötelezettségét megszegve, behajtott a kereszteződésbe.

Eközben a motoros haladási irányában a közlekedési lámpa zöldre váltott, ezért a sértett szabályosan, irányváltoztatás nélkül, a Kálvin tér irányába haladva, szintén behajtott a kereszteződésbe.

A szabad jelzésre elinduló, álló helyzetből gyorsító sértett észlelte a kereszteződésbe jobbról, szabálytalanul behajtó autót, azonban már nem tudta elkerülni a balesetet, így motorkerékpárjával a vádlotti gépkocsi elejének ütközött. A sértett a baleset következtében sípcsonttörést szenvedett.

A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség a 42 éves férfit közúti baleset gondatlan okozásának vétségével vádolja és arra tett indítványt, hogy a bíróság az ügyben tárgyalás mellőzésével, büntetővégzéssel hozzon érdemi döntést. A kerületi ügyészség a férfival szemben pénzbüntetés, valamint határozott idejű közúti járművezetéstől eltiltás kiszabását indítványozta a vádiratban. – írta meg az ugyeszseg.hu

Hirdetés

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Fának, majd oszlopnak ütközött egy autó. A kidőlt fa egy éppen arra sétáló nőre és gyermekére dőlt

    Fának, majd oszlopnak ütközött egy autó. A kidőlt fa egy éppen arra sétáló nőre és gyermekére dőlt


  • Azt tervezik, hogy autóvezetői vizsgán vezetéstámogató rendszereket is lehet majd használni

    Azt tervezik, hogy autóvezetői vizsgán vezetéstámogató rendszereket is lehet majd használni


  • Menet közben leszakadt az Opel Astra lökhárítója az M2-esen

    Menet közben leszakadt az Opel Astra lökhárítója az M2-esen


  • Bepöccent a vasúti átjáróban: Leblokkolt mindenkit és ütött is

    Bepöccent a vasúti átjáróban: Leblokkolt mindenkit és ütött is


  • Ingyenes parkolási engedély, vagy ingyen BKK bérlet. Választhatnak a II. kerület lakói a jövő évtől

    Ingyenes parkolási engedély, vagy ingyen BKK bérlet. Választhatnak a II. kerület lakói a jövő évtől


  • Óriási motoros esést rögzített egy fedélzeti kamera a Könyves Kálmán körúton

    Óriási motoros esést rögzített egy fedélzeti kamera a Könyves Kálmán körúton


  • Meghalt a bukaresti magyar konzul. Összezúzta autóját egy defektet kapott, fát szállító teherautó

    Meghalt a bukaresti magyar konzul. Összezúzta autóját egy defektet kapott, fát szállító teherautó


  • A taxisok nemcsak kisajátították maguknak az egyes drosztokat, de mindemellett feketén is dolgoztak. Ezzel gyanúsít a rendőrség több taxist

    A taxisok nemcsak kisajátították maguknak az egyes drosztokat, de mindemellett feketén is dolgoztak. Ezzel gyanúsít a rendőrség több taxist


  • Az utolsó pillanatban hajtott át a vonat előtt egy autós a vasúti átjáróban

    Az utolsó pillanatban hajtott át a vonat előtt egy autós a vasúti átjáróban


  • Többször elesett a motorral az ittas sofőr. Egyszerűen nem bírt vele

    Többször elesett a motorral az ittas sofőr. Egyszerűen nem bírt vele


  • Lefejelte az intézkedő rendőrt, fenyegette a rendőröket

    Lefejelte az intézkedő rendőrt, fenyegette a rendőröket


  • Akkorát büntetőfékezett állóra egy BMW-s, hogy kettővel mögötte is alig tudtak megállni az M0-son

    Akkorát büntetőfékezett állóra egy BMW-s, hogy kettővel mögötte is alig tudtak megállni az M0-son


  • Úgy „megpofátlanították” az M3-ason a Mercedes sofőrjét, hogy ijedtében majdnem lezúzott egy autót

    Úgy „megpofátlanították” az M3-ason a Mercedes sofőrjét, hogy ijedtében majdnem lezúzott egy autót


  • Elképesztő felvétel került elő a ceglédi vonatbalesetről

    Elképesztő felvétel került elő a ceglédi vonatbalesetről


  • A Keleti után elesett a Déli pályaudvar is, mert teherautóval ütközött egy InterCity

    A Keleti után elesett a Déli pályaudvar is, mert teherautóval ütközött egy InterCity