Dömsödi Gábort majdnem képen vágták az autójában. A kilincset és a tükröt akarta egy férfi letörni, végül mást talált ki

Dömsödi Gábor televíziós műsorvezető, szerkesztő-riporter keveredett néhány napja ijesztő szituációba a forgalomban.

Az esetről egy videót is közzétett a Facebook oldalán, melyhez kommentárt is fűzött:

„Ma majdnem képen vágtak, pedig mégcsak nem is ismertek! Jövök dolgozni, nagy a dugó, a navigáció egy külvárosi, rosszul világított kátyús útra visz. A látási viszonyoknak megfelelően óvatosan megyek, amikor hirtelen kivág mögöttem egy autó és megelőz. De közben szemben is jöttek, ha véletlenül gázt adok kész a frontális ütközés.

– írta meg posztjában.

Hirdetés

Hozzátette:

„Ezután a kis FIAT átmegy egy pirosan is, de előbbre nem jut, így utolérem. Majd amikor elmegyek mellette, rám húzza a kormányt, ha nem fékezek nekimegyek. Mivel elég sokat foglalkoztam autózással, gondoltam érdemes megörökíteni, hogy miként közlekedik ez az “úr”. Nem tévedtem, és abban sem, hogy bezártam az ajtót. Így aztán a kilincset és a tükröt akarta csak letörni, végül kihajtotta az ablaktörlőimet. De miért akarta kinyitni az ajtómat, gondolta behúz egyet? Mindezt tette úgy, hogy az autóban mellete ült fiatal barátnője. Szerintem ez a srác ha így folytatja, előbb utóbb komoly bajokat fog okozni.”

– zárta sorait.

Az esetről készült videót Dömsödi Gábor Facebook oldalán lehet megtekinteni.

Borítókép: TV2 – Mokka

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Fának, majd oszlopnak ütközött egy autó. A kidőlt fa egy éppen arra sétáló nőre és gyermekére dőlt

    Fának, majd oszlopnak ütközött egy autó. A kidőlt fa egy éppen arra sétáló nőre és gyermekére dőlt


  • Azt tervezik, hogy autóvezetői vizsgán vezetéstámogató rendszereket is lehet majd használni

    Azt tervezik, hogy autóvezetői vizsgán vezetéstámogató rendszereket is lehet majd használni


  • Menet közben leszakadt az Opel Astra lökhárítója az M2-esen

    Menet közben leszakadt az Opel Astra lökhárítója az M2-esen


  • Bepöccent a vasúti átjáróban: Leblokkolt mindenkit és ütött is

    Bepöccent a vasúti átjáróban: Leblokkolt mindenkit és ütött is


  • Ingyenes parkolási engedély, vagy ingyen BKK bérlet. Választhatnak a II. kerület lakói a jövő évtől

    Ingyenes parkolási engedély, vagy ingyen BKK bérlet. Választhatnak a II. kerület lakói a jövő évtől


  • Óriási motoros esést rögzített egy fedélzeti kamera a Könyves Kálmán körúton

    Óriási motoros esést rögzített egy fedélzeti kamera a Könyves Kálmán körúton


  • Meghalt a bukaresti magyar konzul. Összezúzta autóját egy defektet kapott, fát szállító teherautó

    Meghalt a bukaresti magyar konzul. Összezúzta autóját egy defektet kapott, fát szállító teherautó


  • A taxisok nemcsak kisajátították maguknak az egyes drosztokat, de mindemellett feketén is dolgoztak. Ezzel gyanúsít a rendőrség több taxist

    A taxisok nemcsak kisajátították maguknak az egyes drosztokat, de mindemellett feketén is dolgoztak. Ezzel gyanúsít a rendőrség több taxist


  • Az utolsó pillanatban hajtott át a vonat előtt egy autós a vasúti átjáróban

    Az utolsó pillanatban hajtott át a vonat előtt egy autós a vasúti átjáróban


  • Többször elesett a motorral az ittas sofőr. Egyszerűen nem bírt vele

    Többször elesett a motorral az ittas sofőr. Egyszerűen nem bírt vele


  • Lefejelte az intézkedő rendőrt, fenyegette a rendőröket

    Lefejelte az intézkedő rendőrt, fenyegette a rendőröket


  • Akkorát büntetőfékezett állóra egy BMW-s, hogy kettővel mögötte is alig tudtak megállni az M0-son

    Akkorát büntetőfékezett állóra egy BMW-s, hogy kettővel mögötte is alig tudtak megállni az M0-son


  • Úgy „megpofátlanították” az M3-ason a Mercedes sofőrjét, hogy ijedtében majdnem lezúzott egy autót

    Úgy „megpofátlanították” az M3-ason a Mercedes sofőrjét, hogy ijedtében majdnem lezúzott egy autót


  • Elképesztő felvétel került elő a ceglédi vonatbalesetről

    Elképesztő felvétel került elő a ceglédi vonatbalesetről


  • A Keleti után elesett a Déli pályaudvar is, mert teherautóval ütközött egy InterCity

    A Keleti után elesett a Déli pályaudvar is, mert teherautóval ütközött egy InterCity