Büntetőfékezés miatt történt baleset az M7-esen

A Kaposvári Járási Ügyészség közúti veszélyeztetés bűntette miatt emelt vádat azzal a férfival szemben,

aki indokolatlan fékezéssel akart megleckéztetni egy másik sofőrt az M7-es autópályán.

A vád szerint a harmincas éveiben járó férfi Nagykanizsa irányába tartott a sztrádán, amikor Szántód közelében utolérte a lassabban haladó, és a belső sávban több másik járművet előző sértettet. A vádlott ekkor – mivel véleménye szerint a másik autó feltartotta a haladásban – többször villantott a távolsági fényszóróval, majd a későbbi előzése során obszcén kézjelzést mutatva is kifejezte nemtetszését a sértettnek, aki ezt viszonozta.

Hirdetés

A vádlott ezután lassított, ezért a másik autó sofőrje a belső sávban megpróbálta visszaelőzni a férfit, aki azonban ezt észlelve – abból a célból, hogy a korábbi közlekedési szituáció miatt elégtételt vegyen – hirtelen a sértett elé vágott, majd forgalmi ok nélkül hirtelen fékezett.

A mögötte haladó jármű vezetője ekkor szintén erőteljesen fékezett, azonban az ütközést elkerülni nem tudta, így hátulról a vádlott autójának csapódott.

A balesetben senki nem sérült meg.

A Siófoki Járásbírósághoz benyújtott vádiratában az ügyészség a férfival szemben felfüggesztett börtönbüntetés, pénzbüntetés, és közúti járművezetéstől eltiltás kiszabását indítványozta.

Hirdetés
Fotó és borítókép: Ügyészség
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Vaddisznó rohant neki egy autónak az M7-esen

    Vaddisznó rohant neki egy autónak az M7-esen


  • Autójából kizuhant, ami halálra nyomta a férfit

    Autójából kizuhant, ami halálra nyomta a férfit


  • Motoros repült be az elékanyarodó furgon rakterébe. Nem tudtak rajta segíteni

    Motoros repült be az elékanyarodó furgon rakterébe. Nem tudtak rajta segíteni


  • Rabot szállító mentőautó gyulladt ki. A kísérő börtönőr mentett életet

    Rabot szállító mentőautó gyulladt ki. A kísérő börtönőr mentett életet


  • Futóverseny miatt lesznek forgalomkorlátozások Budapesten a hétvégén

    Futóverseny miatt lesznek forgalomkorlátozások Budapesten a hétvégén


  • Átszáguldott a STOP táblán, összeütköztek. Nem akarta elismerni, de előkerült a felvétel

    Átszáguldott a STOP táblán, összeütköztek. Nem akarta elismerni, de előkerült a felvétel


  • Olyan dolgot látott a Tesla kamerája, hogy a rendőrök el akarták vonatatni bizonyítékok lefoglalása végett

    Olyan dolgot látott a Tesla kamerája, hogy a rendőrök el akarták vonatatni bizonyítékok lefoglalása végett


  • Telibe találta a tréleres kisteherautót egy autó az M0-son

    Telibe találta a tréleres kisteherautót egy autó az M0-son


  • Nem tudta befejezni az előzést – Megoldást talált, majd folytatta a Renault sofőrje

    Nem tudta befejezni az előzést – Megoldást talált, majd folytatta a Renault sofőrje


  • Nem szép számok! Továbbra is sokan ittasan róják járművel az utakat Budapesten

    Nem szép számok! Továbbra is sokan ittasan róják járművel az utakat Budapesten


  • A két hétre lezárt Kőröshegyi völgyhíd javítása: Gőzerővel folynak a munkálatok

    A két hétre lezárt Kőröshegyi völgyhíd javítása: Gőzerővel folynak a munkálatok


  • Lopott autóval érkezett, egy másik lopottal távozott

    Lopott autóval érkezett, egy másik lopottal távozott


  • Öt darab új traffibox Óbudán

    Öt darab új traffibox Óbudán


  • Próbált menekülni a robogós, de elkapta a szabálytalan furgonos

    Próbált menekülni a robogós, de elkapta a szabálytalan furgonos


  • Ledarálta a szalagkorlátot a kamion, majd árokba borult

    Ledarálta a szalagkorlátot a kamion, majd árokba borult