Börtönbe megy a buszt is megállító, közlekedési táblával hadonászó férfi

Volt, hogy egy villamos ablakát törte be…

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta az elsőfokú ítéletet, ezért börtönbe kell vonulnia annak a 49 éves budapesti férfinak, aki több súlyos szabálysértést követett el.

Kitépte a közlekedési táblát, kisétált vele az úttestre, ott akadályozta a forgalmat, majd miután visszatért a járdára a táblával súlyzózni kezdett – a Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség most vádat emelt a férfi ellen, aki 2021 tavaszán, egy X. kerületi körforgalomnál, bódult állapotban végezte a rendhagyó testedzést.

A vád szerint a vádlott ezután néhány hónappal később, akkor ittasan, kővel dobta be egy villamos szélvédőjét.

A rongálás miatt a villamosforgalom majdnem két órán keresztül szünetelt, ami mintegy 2000 utas utazását érintette, tíz pótlóbuszt kellett beállítani.

Az ügyészség – többek között – közérdekű üzem működése megzavarásának bűntette miatt végrehajtandó börtönbüntetést indítványozott a férfival szemben.

Hirdetés

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Hatalmasat mentett a villamosvezető hajnalban Óbudán

    Hatalmasat mentett a villamosvezető hajnalban Óbudán


  • Elütöttek egy lányt, de egyikük sem segített. Öten ültek az autóban

    Elütöttek egy lányt, de egyikük sem segített. Öten ültek az autóban


  • A kisfiút az apja ölében ülve találták meg a kiégett IFA-ban

    A kisfiút az apja ölében ülve találták meg a kiégett IFA-ban


  • Kínos, kétségbeejtő másodpercek voltak, mindenki csak bámult, majd a kamerás autó sofőrje segített

    Kínos, kétségbeejtő másodpercek voltak, mindenki csak bámult, majd a kamerás autó sofőrje segített


  • Terelés miatt úgy eltévedt a magyar pusztában egy sofőr, hogy nem volt egyszerű megtalálni

    Terelés miatt úgy eltévedt a magyar pusztában egy sofőr, hogy nem volt egyszerű megtalálni


  • Már biztos: Nem kapnak többé zöld rendszámot és a már fent lévőket is elvesztik a hibridek, valamint a hatótávnövelt elektromos járművek is

    Már biztos: Nem kapnak többé zöld rendszámot és a már fent lévőket is elvesztik a hibridek, valamint a hatótávnövelt elektromos járművek is


  • Kamionnal ütközött, kigyulladt a motor. Egy vétlen motoros pedig meghalt Győrnél

    Kamionnal ütközött, kigyulladt a motor. Egy vétlen motoros pedig meghalt Győrnél


  • Folyamatosan tolta a maga elé beforgatott autót egy teherautó Splitnél

    Folyamatosan tolta a maga elé beforgatott autót egy teherautó Splitnél


  • Videón a karambol: Kanyarban előzte a kamiont, ütközött a szemből érkezővel a 86-os főúton

    Videón a karambol: Kanyarban előzte a kamiont, ütközött a szemből érkezővel a 86-os főúton


  • Toyota Vs. Opel csatát rögzített egy fedélzeti kamera az M0-son

    Toyota Vs. Opel csatát rögzített egy fedélzeti kamera az M0-son


  • Hárman meghaltak egy ráfutásos balesetben az M3-ason

    Hárman meghaltak egy ráfutásos balesetben az M3-ason


  • A csepeli papucsos férfi, aki beugrott olvasónk autójába

    A csepeli papucsos férfi, aki beugrott olvasónk autójába


  • Elképesztő dolgot rögzített az autópályán a kamera

    Elképesztő dolgot rögzített az autópályán a kamera


  • Videón a hétvégi frontális karambol, ami a Ferihegyi Repülőtérre vezető úton történt

    Videón a hétvégi frontális karambol, ami a Ferihegyi Repülőtérre vezető úton történt


  • Megállíthatatlanul robogott feléjük a kisbusz, majd hatalmasat védett a kamerás autó sofőrje

    Megállíthatatlanul robogott feléjük a kisbusz, majd hatalmasat védett a kamerás autó sofőrje