Azt tervezik, hogy autóvezetői vizsgán vezetéstámogató rendszereket is lehet majd használni

Egy sor olyan vezetéstámogató rendszer terjedt el mostanra az autókban, amelyekkel biztonságosabb és kevésbé fárasztó a vezetés, illetve a parkolás. Egy új tervezet szerint ezek a rendszerek beépülhetnek a járművezető-képzés és -vizsgáztatás folyamatába – írja a Telex.

A tanulók a vizsgán dönthetnek, hogy bekapcsolva tartják-e ezeket az elektronikus segítségeket, azonban a vizsgabiztosok nem értékelik külön a használatukat. Fontos, hogy csak olyan rendszereket lehet majd használni, amelyek nem avatkoznak be közvetlenül a jármű irányításába.

Közvetlen beavatkozásnak az számít, amivel a jármű folyamatos, összetett manőverezésre képes, az viszont nem, ha az elektronika csak besegít a vezetőnek. Ennek megfelelően továbbra is tiltani fogják a teljesen önvezető funkciót, illetve az automatikus parkolási segédet, derül ki a dokumentumból.

Hirdetés

Egy korábbi videónkban 20 éves jogosítvánnyal „vizsgáztatta” Pető Attila, Krisztiánt. Jól látszik, hogy parkoláskor akadtak problémák az autó kamerájának letakarása miatt.

Forgalmi vizsga 20 ÉVES JOGSIVAL, 500e balesetmentes km-rel a hátam mögött. Neked sikerült volna?

Én felvállaltam. Így sikerült. Balesetem még nem volt, de mindig van hová fejlődni. Nektek is! Köszönjük a lehetőséget Pető Attila – Kreszprofesszornak és a Mosoly zóna autósiskloának. https://mosolyzona.hu https://autosiskola-noknek.hu/ Attila csatornájára, a KRESZ TV-re itt iratkozz fel: https://www.youtube.com/channel/UCS1CqNuO8JEML8py-0Sablw HA TETSZETT, iratkozz fel csatornánkra! Köszönjük Támogatóinknak: http://emaki.hu/ https://www.gyertyakovacs.hu/

A vezetéstámogató rendszerek, mint az ABS, ESP, és a sávváltási asszisztens már szerepelnek az elméleti oktatásban, de most gyakorlati tapasztalatot is szerezhetnek a tanulók a vizsgán. Ugyanakkor ezek a rendszerek nem mindig működnek hibátlanul, például rossz időjárási körülmények között, ami kockázatot jelenthet a kezdők számára.

A szakma pozitívan fogadja a változásokat, különösen Budapesten és Pest vármegyében, ahol az oktatóautók fiatalabbak.

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Tömegesen kaptak defektet az autósok az M0-son és az M5-ön

    Tömegesen kaptak defektet az autósok az M0-son és az M5-ön


  • Hatalmas baleset történt a Ferihegyi Repülőtérre vezető úton az este

    Hatalmas baleset történt a Ferihegyi Repülőtérre vezető úton az este


  • Ezt keményen benézte a Mitsubishi sofőrje, miután lehajtott az Erzsébet hídról

    Ezt keményen benézte a Mitsubishi sofőrje, miután lehajtott az Erzsébet hídról


  • Az utakon futó, 10-20 milliós újként vásárolt autók 70 százaléka flottakezelt lízinges cégautó

    Az utakon futó, 10-20 milliós újként vásárolt autók 70 százaléka flottakezelt lízinges cégautó


  • Gulyás Gergely: Üzemanyaghiány is lehet, ha a helyzet nem oldódik meg, de pánikra nincs ok

    Gulyás Gergely: Üzemanyaghiány is lehet, ha a helyzet nem oldódik meg, de pánikra nincs ok


  • Rakpart lezárás: Péntektől augusztus 15-ig a gyalog, kerékpárral vagy rollerrel közlekedők használhatják a pesti rakpart egy szakaszát

    Rakpart lezárás: Péntektől augusztus 15-ig a gyalog, kerékpárral vagy rollerrel közlekedők használhatják a pesti rakpart egy szakaszát


  • Küzdött a BMW-s ellen! Igazi sikersztori kis hazánkban

    Küzdött a BMW-s ellen! Igazi sikersztori kis hazánkban


  • Motoros rendőrt gázoltak el a Haller utcában

    Motoros rendőrt gázoltak el a Haller utcában


  • Felmerült, hogy akár a szülő is taníthatja majd vezetni a gyereket. – ÚJ KRESZ

    Felmerült, hogy akár a szülő is taníthatja majd vezetni a gyereket. – ÚJ KRESZ


  • Látványos módon, igen veszélyes helyen mutatott valamit az M3-ason egy sofőr

    Látványos módon, igen veszélyes helyen mutatott valamit az M3-ason egy sofőr


  • Felnyársalta magát a 4-6-os villamospótló. Egy kajak állt bele

    Felnyársalta magát a 4-6-os villamospótló. Egy kajak állt bele


  • Óriási balesetet rögzített egy kamera a 13. kerületben

    Óriási balesetet rögzített egy kamera a 13. kerületben


  • Azt hitte olvasónk, hogy UFO-t lát. „Ennyi hül…e bar….ot” – jegyezte meg

    Azt hitte olvasónk, hogy UFO-t lát. „Ennyi hül…e bar….ot” – jegyezte meg


  • Ruhák, személyes tárgyak hullottak szerteszét az autópályán, de volt, aki nyitott ajtóval suhant

    Ruhák, személyes tárgyak hullottak szerteszét az autópályán, de volt, aki nyitott ajtóval suhant


  • Kifejelte a szélvédőt, amikor belerohant a dugóban álló olvasónkba

    Kifejelte a szélvédőt, amikor belerohant a dugóban álló olvasónkba