„A szabályokat mindenkinek be kell tartani.” Az ügyben vizsgálat indult

A közlekedési szabályokat mindenkinek be kell tartani. Az ügyben vizsgálatot indítunk” – írta kommentben a reggeli posztunkhoz a Rendőrség Facebook oldala, valamint velünk is felvették a kapcsolatot az eredeti felvétel ügyében.

Ma reggel posztoltuk a tegnap készült felvételt, ahol egy rendőrautó, egy balról érkező, szabályosan közlekedő BMW elé, megkülönböztető jelzés nélkül kihajt a közlekedési lámpa piros jelzésének ellenére, a Haller utcára.


KAPCSOLÓDÓ

VIDEÓ: A pillanat, amikor olvasónk pofátlan(TAN)íthatta volna meg a rendőrt


Baleset szerencsére nem történt, de a pofátlan(tan)ító akciók fényében fontos, hogy az ilyen esetekre is fény derüljön.


Nem hálás feladat ilyen eseteket posztolnunk, hiszen egy objektív portált szeretnénk üzemeltetni, másfelől egy olyan országban szeretnénk élni, ahol a rendőrség tiszteletnek örvend. Ám ezt a tiszteletet ki kell érdemelni, amit elsősorban példamutatással lehet elérni”


Hirdetés

Még délelőtt kommentben reagált a rendőrség a posztunkra, valamint a vizsgálathoz szükséges adatkikérések is megtörténtek.


MEGOSZTOM:

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Elévágott a taxis, rálökte a villamospályára az autót a Nagykörúton

    Elévágott a taxis, rálökte a villamospályára az autót a Nagykörúton


  • Még a KRESZ-t is módosítani kellett az árvíz miatt

    Még a KRESZ-t is módosítani kellett az árvíz miatt


  • Nekicsapódott a hatalmas teherautónak a kisteherautó, majd maga elé forgatta a monstrum

    Nekicsapódott a hatalmas teherautónak a kisteherautó, majd maga elé forgatta a monstrum


  • Kiszállt, de nem húzta be a kéziféket a bringás után meginduló sofőr

    Kiszállt, de nem húzta be a kéziféket a bringás után meginduló sofőr


  • Norvégia elérte, hogy több elektromos, mint benzines jármű közlekedjen a útjaikon

    Norvégia elérte, hogy több elektromos, mint benzines jármű közlekedjen a útjaikon


  • Ezeket az autókat ellenőrzik a rendőrök öt napon keresztül az ország négy városában

    Ezeket az autókat ellenőrzik a rendőrök öt napon keresztül az ország négy városában


  • A rendőrök orra előtt esett el egy motoros, miközben gyorshajtókra vadásztak

    A rendőrök orra előtt esett el egy motoros, miközben gyorshajtókra vadásztak


  • 19 éves lány tört össze a sajátjával együtt három autót Kecskeméten

    19 éves lány tört össze a sajátjával együtt három autót Kecskeméten


  • Centiken múlt a gázolás! Vasúti közlekedés biztonságának veszélyeztetésével vádolják

    Centiken múlt a gázolás! Vasúti közlekedés biztonságának veszélyeztetésével vádolják


  • Levideózták: Mobilozott, közben a könyökével kormányzott a buszsofőr. Vizsgálat indult az ügyben

    Levideózták: Mobilozott, közben a könyökével kormányzott a buszsofőr. Vizsgálat indult az ügyben


  • Majdnem elütötte a szabálytalan, majd bemutogató robogóst a busz sofőrje

    Majdnem elütötte a szabálytalan, majd bemutogató robogóst a busz sofőrje


  • Frontálisan ütközött két személyautó a 61-es főúton

    Frontálisan ütközött két személyautó a 61-es főúton


  • Beszállt a sávos táblák közé a bamba sofőr. – Kamera rögzítette a szerencsétlenkedéseket

    Beszállt a sávos táblák közé a bamba sofőr. – Kamera rögzítette a szerencsétlenkedéseket


  • A szembe sávban találta magát a taxis a szabálytalan autós miatt – Óriási mentés és hatalmas szerencse

    A szembe sávban találta magát a taxis a szabálytalan autós miatt – Óriási mentés és hatalmas szerencse


  • Nem tudták kimenteni, bennégett a kocsijában a sofőr, miután frontálisan ütközött egy másik autóval

    Nem tudták kimenteni, bennégett a kocsijában a sofőr, miután frontálisan ütközött egy másik autóval