A Keleti után elesett a Déli pályaudvar is, mert teherautóval ütközött egy InterCity

Balatonfüred felől érkező Kék Hullám InterCityvel (19797) ütközött egy teherautó Polgárdinál hétfő délelőtt, az utóbbi utasa beszorult a járműbe.

A szerelvényen mintegy kétszáz ember utazott. A helyszínelés és a műszaki mentés ideje alatt – várhatóan késő délutánig – szünetel a forgalom Szabadbattyán és Polgárdi-Ipartelepek állomás között. Valamennyi vonat a Déli pályaudvar helyett csak Csajágig közlekedik.

Hirdetés

A Szombathelyről a Déli pályaudvarra tartó, Balatonfüredről 11:15-kor továbbindult Kék Hullám InterCityvel (19797) ütközött egy tehergépjármű Polgárdi-Ipartelepek állomás közelében. A balesetkor a fénysorompó jól működött, tilosat jelzett – közölte a Mávinform, amit az Index szúrt ki!

A katasztrófavédelem azt írja, a 72302-es út vasúti átjárójában történt a baleset. A gépkocsiba beszorult egy ember. Őt a Fejér vármegyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítása mellett, feszítővágóval szabadították ki, majd kiemelték és átadták a mentőknek a műszaki mentést végző polgárdi önkormányzati tűzoltók. A helyszínre érkeztek a székesfehérvári hivatásos tűzoltók is. A rajok áramtalanították a teherautót.

Mint írták, a polgárdi önkormányzati tűzoltók segítségével jutnak el az értük küldött mentesítő autóbuszokhoz annak az érintett vonat utasai. A szerelvényen mintegy kétszáz ember utazott. Őket – a rendőrséggel együttműködve – a raj kíséri el a közeli vasútállomásra.

A helyszínelés és a műszaki mentés ideje alatt – várhatóan késő délutánig – szünetel a forgalom Szabadbattyán és Polgárdi-Ipartelepek állomás között, emiatt a vasúttársaság pótlóbuszokat rendel. A Budapest-Székesfehérvár-Tapolca vonalon jelentősen, 1-2 órával nőhet az eljutási idő. Rövidebb szakaszon közlekedő és kimaradó járatokra is számítani lehet.

Hirdetés

A Mávinform közleménye szerint az alábbi változások várhatók a délutáni forgalomban:

A Balaton északi partjáról Budapest felé: Valamennyi vonat a Déli pályaudvar helyett csak Csajágig közlekedik. Csajágtól pótlóbusszal utazhatnak Lepsényig, ahonnan a Balaton déli partján közlekedő járatokkal utazhatnak tovább a főváros felé. Emiatt a dél-balatoni vonalon valamennyi vonat megáll Lepsényben és Szabadbattyánban, valamint helyjegy nélkül igénybe vehető a Lepsény és a Déli pályaudvar között.

Budapestről a Balaton északi partja felé: Az északi partra utazók a déli partra tartó járatokkal utazhatnak Lepsényig, ahonnan pótlóbusszal juthatnak el Csajágra. Csajágtól vonattal utazhatnak tovább a Balatonra. Emiatt a dél-balatoni vonalon valamennyi vonat megáll Lepsényben és Szabadbattyánban, valamint helyjegy nélkül igénybe vehető a Déli pályaudvar és Lepsény között.

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Fának, majd oszlopnak ütközött egy autó. A kidőlt fa egy éppen arra sétáló nőre és gyermekére dőlt

    Fának, majd oszlopnak ütközött egy autó. A kidőlt fa egy éppen arra sétáló nőre és gyermekére dőlt


  • Azt tervezik, hogy autóvezetői vizsgán vezetéstámogató rendszereket is lehet majd használni

    Azt tervezik, hogy autóvezetői vizsgán vezetéstámogató rendszereket is lehet majd használni


  • Menet közben leszakadt az Opel Astra lökhárítója az M2-esen

    Menet közben leszakadt az Opel Astra lökhárítója az M2-esen


  • Bepöccent a vasúti átjáróban: Leblokkolt mindenkit és ütött is

    Bepöccent a vasúti átjáróban: Leblokkolt mindenkit és ütött is


  • Ingyenes parkolási engedély, vagy ingyen BKK bérlet. Választhatnak a II. kerület lakói a jövő évtől

    Ingyenes parkolási engedély, vagy ingyen BKK bérlet. Választhatnak a II. kerület lakói a jövő évtől


  • Óriási motoros esést rögzített egy fedélzeti kamera a Könyves Kálmán körúton

    Óriási motoros esést rögzített egy fedélzeti kamera a Könyves Kálmán körúton


  • Meghalt a bukaresti magyar konzul. Összezúzta autóját egy defektet kapott, fát szállító teherautó

    Meghalt a bukaresti magyar konzul. Összezúzta autóját egy defektet kapott, fát szállító teherautó


  • A taxisok nemcsak kisajátították maguknak az egyes drosztokat, de mindemellett feketén is dolgoztak. Ezzel gyanúsít a rendőrség több taxist

    A taxisok nemcsak kisajátították maguknak az egyes drosztokat, de mindemellett feketén is dolgoztak. Ezzel gyanúsít a rendőrség több taxist


  • Az utolsó pillanatban hajtott át a vonat előtt egy autós a vasúti átjáróban

    Az utolsó pillanatban hajtott át a vonat előtt egy autós a vasúti átjáróban


  • Többször elesett a motorral az ittas sofőr. Egyszerűen nem bírt vele

    Többször elesett a motorral az ittas sofőr. Egyszerűen nem bírt vele


  • Lefejelte az intézkedő rendőrt, fenyegette a rendőröket

    Lefejelte az intézkedő rendőrt, fenyegette a rendőröket


  • Akkorát büntetőfékezett állóra egy BMW-s, hogy kettővel mögötte is alig tudtak megállni az M0-son

    Akkorát büntetőfékezett állóra egy BMW-s, hogy kettővel mögötte is alig tudtak megállni az M0-son


  • Úgy „megpofátlanították” az M3-ason a Mercedes sofőrjét, hogy ijedtében majdnem lezúzott egy autót

    Úgy „megpofátlanították” az M3-ason a Mercedes sofőrjét, hogy ijedtében majdnem lezúzott egy autót


  • Elképesztő felvétel került elő a ceglédi vonatbalesetről

    Elképesztő felvétel került elő a ceglédi vonatbalesetről


  • A Keleti után elesett a Déli pályaudvar is, mert teherautóval ütközött egy InterCity

    A Keleti után elesett a Déli pályaudvar is, mert teherautóval ütközött egy InterCity