Hirdetés

Hírek
Zöld rendszámok: véget ér a hibridesek jó világa
Zöld rendszámok: véget ér a hibridesek jó világa
Hirdetés

Megerősítette az innovációs és technológiai miniszter az InfoRádiónak, hogy a kormány a zöld rendszámokról szóló jogszabály módosításán dolgozik.

Palkovics László nem szeretné, hogy a nagy teljesítményű dízelmotorral is felszerelt járművek járjanak jól.

Egy ideje cikkezik a sajtó arról, hogy a zöld rendszámok világa változás előtt áll. Az innovációs miniszter, Palkovics László jó kezdeményezésnek tartja a megkülönböztető táblákat, bevezetése óta – megfogalmazása szerint –

a régió vezetőjévé vált Magyarország az elektromos meghajtású, illetve hibrid autók számát tekintve 7700-8000 autóval, az egy lakosra jutó számban egy kicsivel még Németországot is megelőzzük.

Hirdetés

„Ennek ellenére azt szeretnénk, hogy ne a nagy teljesítményű dízelmotorral is felszerelt járművek lennének olyanok, amelyek zöld rendszámmal működnek” – tette hozzá az InfoRádiónak nyilatkozva a tárcavezető.

Hogy megvonhatják-e ebből következően a zöld rendszámot az említett autóktól, arról kitérően csak annyit mondott, „most dolgozunk ennek a rendelkezésnek a módosításán,

szeretnénk a zöld rendszámot károsanyag-kibocsátáshoz kötni”.

Palkovics szerint nem jó mérőszám az, hogy hány kilométert kell megtenni egy hibridautónak elektromos módban, más eszközökkel kell elérni a szén-dioxid-kibocsátás csökkentését, és minél gyorsabban.

Borítóképünk illusztráció, Forrás: infostart.hu

MEGOSZTOM:


Minket követhetsz 😉


Partnerünk

Országos Rendőr-főkapitányság
A biztonságosabb közutakért…

Megnyertük

2022-ben oldalunk nyerte meg
“AZ ÉV PÉLDAÉRTÉKŰ KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁGI TÁRSADALMI FELELŐSSÉGVÁLLALÓJA” díjat

2022. Május 11., Művészetek Palotája

Hirdetés