Hirdetés
Hírek
VIDEÓ: Ritka nagy karambol: 16 autó ütközött egy halomba a makaói GT-n, már az első körben
VIDEÓ: Ritka nagy karambol: 16 autó ütközött egy halomba a makaói GT-n, már az első körben
Hirdetés

Egy halom autó gyűlt össze a FIA GT makaói kvalifikációs futamán – előbb csak a szokásos értelemben, később szó szerint is. A versenyen részt vevő 20 autóból 16 ütközött össze, fel kellett függeszteni a futamot. – írja a HVG

A makaói nyitókört Daniel Juncadella akaszttotta meg. A brazil versenyző belefutott egy biztonsági korlátba, ami meg is állította előbb az ő autóját, majd az ő autója egy másikat, az egy következőt – egészen addig folytatódott a sor, amíg a 20-ből 16 autó állt egy halomban. A videó a verseny elejétől mutatja az eseményeket, és ugyan nem kell túl sokat várni az autók felhalmozódására, de ha siet, akkor tekerjen 1:40-ig.

South China Morning Postnak nyilatkozva Raffaele Marciello azt mondta, örül, hogy élve megúszta a balesetet. Ez szerencsére másokra is igaz: az alábbi videón másik szögből is látható, így talán még látványosabb karambolban egyik versenyző sem sérült meg.

A versenyt ezután több mint egy órára felfüggesztették, végül Edoardo Mortara nyerte meg.

A 13 éves kora óta – előbb gokartban, majd nagyobb autókkal – versenyző Lucas di Grassi a Motorsport.com-nak úgy fogalmazott, életében nem látott még ekkora tömegkarambolt. Di Grassi szerint az is igaz, hogy azon a pályaszakaszon ilyen széles autókkal – ráadásul az első körben, amikor még egyben van a mezőny – nehéz elkerülni az ilyesmit. “Ez Makaó” – tette hozzá a versenyző, alighanem arra is utalva, hogy a makaói GT világkupa tavaly sem zajlott eseménymentesen: akkor 5 kör után kellett felfüggeszteni, szintén egy látványos karambol miatt. Érdekesség, hogy azt a futamot végül éppen az a Laurens Vanthoor nyerte meg, aki az alábbi videón megörökített baleset főszereplője volt.

Forrás: http://hvg.hu/cegauto/20171118_16os_karambol_a_macaui_autoversenyen

MEGOSZTOM:

Minket követhetsz 😉

Támogatóink

Hirdetés

Hirdetés

Partnerünk

Országos Rendőr-főkapitányság
A biztonságosabb közutakért…

Megnyertük

2022-ben oldalunk nyerte meg
“AZ ÉV PÉLDAÉRTÉKŰ KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁGI TÁRSADALMI FELELLŐSSÉGVÁLLALÓJA” díjat

2022. Május 11., Művészetek Palotája