Hirdetés

Dashcam
VIDEÓ: Nincs annál lejjebb, mikor tárgyakat dobsz bosszúból a másik elé
VIDEÓ: Nincs annál lejjebb, mikor tárgyakat dobsz bosszúból a másik elé
Hirdetés

Ennek a kocsinak a sofőrje képes volt amiatt egy 0.5 literes üdítőt az ablakon (feltehetőleg találati szándékkal) kihajítani a forgalmas M5-ön, mert nem tudott akkor besorolni, amikor szeretett volna.

Kérdezzük: Ez milyen pszichológiai alkalmasságra vall?

” Pénteken, munkából hazafelé tartva történt velem a videón látható inzultus, amilyet a 30 éves, több százezer megtett km. után sem tapasztaltam mostanáig.

A soroksári Auchan áruház magasságában történt az eset, az M5 kivezető és az M0 déli induló szakaszán.

Az M5 szélső sávjában haladtam engem a belső sávból előztek ezért beljebb húzódni, sávot váltani nem tudtam, hirtelen lassítani pedig nem akartam.

Az M0 felhajtó sávjából – záróvonalon keresztül – sávot váltani készülő autóst nem zavarta, hogy jövők amit én egy dudába tenyereléssel díjaztam.

A kolléga ezen egy kicsit berágott, elém vágott, büntetőzés, majd egy 0.5 literes üdítővel megkínált, ami szerencsére nem talált el.” – írta meg olvasónk, akinek fedélzeti kamerája rögzítette az esetet.

Hirdetés



Minket követhetsz 😉


Partnerünk

Országos Rendőr-főkapitányság
A biztonságosabb közutakért…

Megnyertük

2022-ben oldalunk nyerte meg
“AZ ÉV PÉLDAÉRTÉKŰ KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁGI TÁRSADALMI FELELŐSSÉGVÁLLALÓJA” díjat

2022. Május 11., Művészetek Palotája

Hirdetés