Hirdetés

Hírek
Videó – Leszakadt a lába a karambolban egy motorosnak, az autósok egy vontatókötéllel szorították el az ütőerét
Videó – Leszakadt a lába a karambolban egy motorosnak, az autósok egy vontatókötéllel szorították el az ütőerét
Hirdetés

 A motoros egy kocsisort akart megelőzni Velencénél a 7-es úton, amikor épp elkanyarodott egy autós. Ennek az autónak a hátuljába csapódott bele. A szemből jövő első autó sofőrje és utasa azonnal megálltak segíteni a súlyosan megsérült motorosnak.

– Fékeztem egy jó nagyot, láttuk, hogy leesik az ember az útra. Kiugrottunk a kollégával, odaszaladtunk, és láttuk, hogy vérzik. A lába leszakadt, tehát elhagyta azt. Gyorsan visszaszaladtam az autóhoz, kerestem egy kötelet. Hál’ Istennek volt nálunk egy vontatókötél, visszamentünk, azzal szorítottuk el a lábát – mesélte az egyik férfi a Tényeknek

Ezután a két férfi folyamatosan beszélgetett a motorossal, hogy az ne veszítse el az eszméletét, míg a mentők odaértek. Állításuk szerint a motoros kijelentette, inkább meghal, mint hogy láb nélkül éljen.

A kiérkező mentők nejlon zacskóba tették a leszakadt testrészt, hogy le tudják fagyasztani, majd mentőhelikopterrel szállították kórházba a motorost.

Azonnal megműtötték, a lábát is visszavarrták, azt azonban még nem tudni, sikeres volt-e az operáció.

Forrás: Tények

MEGOSZTOM:


Minket követhetsz 😉


Partnerünk

Országos Rendőr-főkapitányság
A biztonságosabb közutakért…

Megnyertük

2022-ben oldalunk nyerte meg
“AZ ÉV PÉLDAÉRTÉKŰ KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁGI TÁRSADALMI FELELŐSSÉGVÁLLALÓJA” díjat

2022. Május 11., Művészetek Palotája

Hirdetés