Hirdetés

Dashcam
VIDEÓ: Felcsapódott motorháztetővel hajtott egy suzukis a 406-os főúton
VIDEÓ: Felcsapódott motorháztetővel hajtott egy suzukis a 406-os főúton
Hirdetés

Kaptunk már ehhez hasonló felvételt, korábban, de ott volt magyarázat a jelenségre, hiszen látszott a felvételen, hogy a motorháztető – vélhetőleg műszaki hiba miatt – felcsapódik, valamint ott hozzátette az esethez olvasónk, hogy a sofőr higgadt maradt és lehúzódott sikeresen.

Ez az eset kicsit más. A mostani eset sokkal furcsább, ugyanis itt a kamerafelvételen az látható, hogy a sofőr konkrétan így halad – feltételezhető, hogy a szélvédő aljánál valamennyit kilátott.

Azt is megjegyezte olvasónk, akinek fedélzeti kamerája rögzítette az esetet, hogy

” nem úgy látszott hogy igyekezne félre állni. 

A mai napon találkoztam ezzel a Suzukis autós társunkkal. Elsőre megdöbbentem a látványon, de aztán arra gondoltam, hogy biztosan túlmelegedhetett a hűtővíz, és plusz szellőzést biztosított a motornak, hiszen régen is hasonlóan oldották meg az egykori Skodákon, vagy kis Polski Fiat-okon 😀
A találkozás a Szolnok elkerülőn volt, Szolnok és Abony között, a 406-os úton. ” –
tette hozzá a döbbenetes felvételhez.

Hirdetés


Ha a videó nem indul el, próbáld meg ITT lejátszani.

KAPCSOLÓDÓ:

VIDEÓ: Menet közben csapódott fel az autó motorházteteje – Nehéz lehetett, de a sofőr mégis tudott higgadtan reagálni



Minket követhetsz 😉


Partnerünk

Országos Rendőr-főkapitányság
A biztonságosabb közutakért…

Megnyertük

2022-ben oldalunk nyerte meg
“AZ ÉV PÉLDAÉRTÉKŰ KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁGI TÁRSADALMI FELELŐSSÉGVÁLLALÓJA” díjat

2022. Május 11., Művészetek Palotája

Hirdetés