Hirdetés

Hírek
VIDEÓ: Felborította autójával a Vitarást az M1-esen, majd egész egyszerűen továbbhajtott – Vádat emeltek a nő ellen
VIDEÓ: Felborította autójával a Vitarást az M1-esen, majd egész egyszerűen továbbhajtott – Vádat emeltek a nő ellen
Hirdetés

Az elkövető az M1-es autópályán ütközött neki az előtte haladónak, úgy, hogy fel is borította a sértett járművét, majd ezt követően megállás nélkül továbbhajtott.

A vád szerint a 49 éves nő 2022 márciusában az M1-es autópályán haladt Ausztriából Győr irányába. Mosonmagyaróvár térségében járt, mikor utolérte az előtte szabályosan haladó, 71 éves sértett hölgy által vezetett járművet. A vádlott figyelmetlensége miatt nem mérte fel jól az előtte haladó sebességét, a jármű hátuljának ütközött, kilökte az árokba, ahonnan a sértett autója visszaperdült az úttestre, és oldalára borulva állt meg.

A vádlott a történteket követően nem állt meg a helyszínen, nem győződött meg az általa okozott baleset következményeiről, hanem folytatta útját.

A balesetben a sértett könnyű, nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.A Győri Járási Ügyészség a terhelt ellen segítségnyújtás elmulasztása minősített esete miatt emelt vádat, mely cselekményért három évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható. Emellett az ügyészség indítványozta, hogy a vádlottat a bíróság tiltsa el a közúti járművek vezetésétől is.

Az ügyben az érdemi döntést várhatóan a Mosonmagyaróvári Járásbíróság fogja meghozni.

Hirdetés

 

Forrás: ugyeszseg.hu

Minket követhetsz 😉


Partnerünk

Országos Rendőr-főkapitányság
A biztonságosabb közutakért…

Megnyertük

2022-ben oldalunk nyerte meg
“AZ ÉV PÉLDAÉRTÉKŰ KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁGI TÁRSADALMI FELELŐSSÉGVÁLLALÓJA” díjat

2022. Május 11., Művészetek Palotája

Hirdetés