Hirdetés

Dashcam
VIDEÓ: Ez nem a „havannások” helye! Ezen a környéken szabályosan sem állhatsz akárhova…
VIDEÓ: Ez nem a „havannások” helye! Ezen a környéken szabályosan sem állhatsz akárhova…
Hirdetés

„Egy ismerősömnek volt ma egy igen dühítő élménye, amit szerencsére a dash cam-je hanggal együtt rögzített.

A 18. kerületben egy ember verbálisan konfrontációt kezdeményezett vele, mert szerinte neki nincs joga ott parkolni, ahol parkolt.” – írja olvasónk


KAPCSOLÓDÓ

Parkolóhely kisajátítás


„Bizonygatni próbálta, hogy ez a terület az ő társasházának a parkolója (ami egy egyszerű közterület, ahol bármiféle engedély nélkül, bárki parkolhat ott).

Majd, mikor az elszenvedő vitatta a kérés jogosságát, azzal fenyegette, hogy „elviteti” az autóját, és vannak „ismerősei”, akik ezt megtennék.

Biztonságból szólt a rendőrségnek is, de amíg csak szóban fenyegetőzik, nem tehetnek semmit.

Eléggé kiakasztó volt ez neki, mert úgy gondolja, hogy mindenki ott parkol, ahol éppen talál helyet, nem gondolta, hogy bármi rosszat tett azzal, hogy a szomszédos társasház elé parkolt.” – tette hozzá.

Korábban foglalkoztunk már ezzel a kérdéssel.

Egyfelől nyilván bosszanthat egy lakót, ha a háza elé parkolnak, de amennyiben az a terület nem az ő tulajdona és az autós nem akadályoz ki-be hajtást és a KRESZ-ben leírtaknak megfelelően parkol, akkor nincs sem igaza, sem pedig semmilyen jogalapja bárkinek hőbörögni és megszabni azt, hogy ki és hová parkoljon…

Gyakran tapasztalható, hogy a kisebb és nagyobb társasházak esetében is van néhány lakó, akik a közterületi parkolóhelyeket kisajátítják maguknak, vagy fogalmazzunk úgy, hogy magukénak érzik!

Hallottunk olyan indokot, hogy azt a térkövet, amire rááll az autóval, azt ő tette le magának oda, ezért ne merészeljen senki odaállni!

Ebből persze szoktak lenni enyhébb-komolyabb verbális viták, cetlik kerülnek a szélvédőre, néha irreleváns indokra hivatkozva, végső esetben felmerül az önbíráskodás valamilyen formája.

Mégis milyen jogon sajátítják ki bizonyos lakótelepi tulajdonosok a közterületi parkolóhelyeket maguknak?

A modernebb társasházak esetében több százezer – több millió forintba kerül egy valóban privát beállóhely – garázs! Ez természetesen többnyire tulajdonlappal, de legalábbis használati megállapodással rendelkezik a társasházon belül!

Hirdetés


MEGOSZTOM:

Tags :

Minket követhetsz 😉


Partnerünk

Országos Rendőr-főkapitányság
A biztonságosabb közutakért…

Megnyertük

2022-ben oldalunk nyerte meg
“AZ ÉV PÉLDAÉRTÉKŰ KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁGI TÁRSADALMI FELELŐSSÉGVÁLLALÓJA” díjat

2022. Május 11., Művészetek Palotája

Hirdetés