Hirdetés

Gondolkodtató
VIDEÓ: Direkt elgázolta az ismerősét egy férfi a 20. kerületben
VIDEÓ: Direkt elgázolta az ismerősét egy férfi a 20. kerületben
Hirdetés

Súlyos testi sértés kísérletével gyanúsítják a rendőrök azt a férfit, aki a gyanú szerint el akarta ütni haragosát Pesterzsébeten.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XX. és XXIII. Kerületi Rendőrkapitánysága súlyos testi sértés bűntett kísérlete miatt folytat eljárást a szigetszentmiklósi L. Márióval szemben, aki a rendelkezésre álló adatok szerint 2022. május 3-án 9 óra 30 perc körül a XX. kerületi Kossuth Lajos utcán az autójával közlekedve ráhúzta a kormányt egy gyalogos férfira, akit elsodort.

A 30 éves sofőr ezután lassított, majd elhajtott a helyszínről. Az elütött férfi könnyű sérülésekkel megúszta az esetet. A kerületi rendőrök azonosították az autó vezetőjét, ám L. Márió még elfogása előtt önként megjelent a kapitányságon.

A nyomozók a férfit súlyos testi sértés bűntett kísérlete miatt gyanúsítottként hallgatták ki, valamint őrizetbe vétele mellett előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására; a bíróság bűnügyi felügyeletét rendelte el.

L. Márió vallomásában elmondta, attól tartott, hogy a férfi megtámadja őt, de sérülést nem akart​ neki okozni.

Hirdetés


Minket követhetsz 😉


Partnerünk

Országos Rendőr-főkapitányság
A biztonságosabb közutakért…

Megnyertük

2022-ben oldalunk nyerte meg
“AZ ÉV PÉLDAÉRTÉKŰ KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁGI TÁRSADALMI FELELŐSSÉGVÁLLALÓJA” díjat

2022. Május 11., Művészetek Palotája

Hirdetés