Hirdetés

Dashcam
VIDEÓ: Az autó elé esett a biciklis, mert elmaradt az irányjelzés
VIDEÓ: Az autó elé esett a biciklis, mert elmaradt az irányjelzés
Hirdetés

Ezzel, az olvasónktól kapott fedélzeti kamerás felvétellel szeretnénk azt szemléltetni, hogy egy apró mozdulat hiánya miatt, – ami egy félreértéshez vezetett – már kész is a baj.

A szemből érkező kerékpáros elmulasztotta jelezni karlendítéssel a balra kanyarodási szándékát.

Az autós először megállt – feltételezhetően azért, hogy egyébként se álljon be a kapukijáróba a zöld jelzésre várva – majd újra elindult, mert a kerékpáros nem jelezte kanyarodási szándékát.

Jól látszik a felvételen, hogy szerencsétlen véletlenek egybeesése előzi meg az esést.

A kerékpáros ugyanis ijedtében – már kanyarodás közben – az első fékkel akkorát fékez, hogy a hátsó kereke a levegőbe emelkedik.

Emiatt elveszti egyensúlyát és elkezd dőlni, ám beakad a lába a kerékpárba és nem tudja elkerülni az esést.

Ez egy szerencsés eset abból a szempontból, hogy az autós éppen nem haladt, valamint a videó végén jól kivehető, hogy nem történt komolyabb sérülés hála a jó égnek.

Tanuljatok belőle kerékpárosként és autósként is hogy még egy ilyen apró mozdulat elmulasztása is balesetet okozhat, nemhogy az, amikor a piros lámpa jelzésére és egyéb KRESZ szabályokra magasról fittyet hányva közlekedtek.

Hirdetés


MEGOSZTOM:


Minket követhetsz 😉


Partnerünk

Országos Rendőr-főkapitányság
A biztonságosabb közutakért…

Megnyertük

2022-ben oldalunk nyerte meg
“AZ ÉV PÉLDAÉRTÉKŰ KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁGI TÁRSADALMI FELELŐSSÉGVÁLLALÓJA” díjat

2022. Május 11., Művészetek Palotája

Hirdetés