Hirdetés

Autóteszt
VIDEÓ: 48 óra alatt leamortizálta valaki a MOL Limo A-Mercijét. Mercedesz A 200 teszt
VIDEÓ: 48 óra alatt leamortizálta valaki a MOL Limo A-Mercijét. Mercedesz A 200 teszt
Hirdetés

Történt, hogy nekivágtunk ma, azaz csütörtök délelőtt, hogy megmutassuk nektek mozgás közben is a vadonatúj, 48 órája forgalomba állított és bejelentett új MOL Limo flottatagot, a Mercedes A 200 -at, mely 163 lóerős és benzines, aminek a sajtóbemutatóján is ott voltunk.

Kiszemeltük az alkalmazásban, hogy a 9. kerületi Tűzoltó utcában áll egy példány.

Ilyenkor az alkalmazás nagyon helyesen felkínálja, hogy ellenőrizzük az esetleges sérüléseket,

amit megtettünk és felfedeztük, hogy valakinek sikerült a bemutatót követő 48 órán belül nem kis, több százezer forintos sérülést okozni a nagyságrendileg 12,5 millió Forintos járműben.

Természetesen ilyenkor az alkalmazás a fotózás lehetőségét felkínálja, lefotóztuk, beküldtük, majd elkezdtük a tesztet. Azért biztonságképp, még a Limo ügyfélszolgálatot is felhívtuk, amit nagyon megköszöntek.

Érdekes kérdés egyébként, ami már többször felmerült, hogy az, hogy ezt a sérülést valójában ki okozta, hogyan vizsgálják ki?! Tegyük fel a minket megelőző ember nem jelentett semmit. Letette az autót a Tűzoltó utcában, majd éjjel valaki meghúzta. Ilyenkor mi van? (Nyilván Casco)

Nagyon fontos, hogy mindig tüzetesen nézzétek át az autókat!

Fotók: Bpiautosok.hu
Fotók: Bpiautosok.hu
Fotók: Bpiautosok.hu
És itt is „zizis”
Fotók: Bpiautosok.hu

VIDEÓ TESZTÜNK:

Élőben teszteltük Tomeeeval a MOL Limo autómegosztót és az eUP-ot

MEGOSZTOM:


Minket követhetsz 😉


Partnerünk

Országos Rendőr-főkapitányság
A biztonságosabb közutakért…

Megnyertük

2022-ben oldalunk nyerte meg
“AZ ÉV PÉLDAÉRTÉKŰ KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁGI TÁRSADALMI FELELŐSSÉGVÁLLALÓJA” díjat

2022. Május 11., Művészetek Palotája

Hirdetés