Hirdetés

Gondolkodtató
Veszélyes játékot űz valaki Debrecenben
Veszélyes játékot űz valaki Debrecenben
Hirdetés

Az utóbbi napokban különös szórakozást talált magának valaki Debrecenben.

Azzal üti el az időt, hogy a városban több közlekedési táblát is elforgat. Nem lopja el, nem szereli le, nem dönti ki, hanem egyszerűen csak átforgatja a másik irányba a tartó oszlopon.

Hirdetés

A most még ismeretlen táblaforgató ezért a poénkodásért, akár öt év börtönt is kaphat. – írja az atv.hu

Lehet, hogy viccesnek tűnik a közlekedési táblák elforgatása, de az, aki ezzel szórakozik Debrecenben, egyáltalán nem gondolta végig, hogy tetteinek milyen következményei lehetnek. A szakember szerint közlekedés biztonsága elleni bűncselekményt követ el az, aki a Kresz-táblák észlelhetőségét bármilyen módon is akadályozza, vagy megváltoztatja.

„Ha valaki csak szimplán elfordítja a jelzőtáblát, akkor annak megszűnik az észlelhetősége, tehát az arra közlekedők nem fogják látni, akkor ezzel beavatkozik a közlekedés rendjébe. ezáltal balesetveszélyes helyzetet teremt és így valósítja meg ezt a bűncselekményt, amelyet a törvény 1-5 évig terjedően büntet.” – mondta Suba István, a HB megyei Balesetmegelőzési Bizottság rendőrszázados titkára.

Stábunk (ATV) kipróbálta és megmozgatta az érintett táblákat. Hamar kiderült, hogy ezek elforgatásához nem kell nagy erő, így nem valószínű, hogy az ismeretlen az izmaival akart ilyen módon kérkedni. 

„Ez egy nagyon otromba tréfának szánt valami, tehát én ezzel nem tudok azonosulni, mert ez ön és közveszélyes, mert balesetveszélyes helyzetet idézhet elő, mert ugye a kötelező haladási irányt jelző tábla és a kikerülési irányt jelző nyíl az meghatározza a haladás irányát.” – nyilatkozta Horváth László, gépjármű szakoktató.

Hirdetés

A rendőrök a debreceni ismeretlen táblaforgató kézre kerítése érdekében eljárást indítottak. A közút kezelője pedig azt kéri, hogy ha valaki lát még elforgatott táblát, akkor jelezze feléjük és helyre állítják a közlekedés rendjét.

Forrás: atv.hu

MEGOSZTOM:

Tags :

Minket követhetsz 😉


Partnerünk

Országos Rendőr-főkapitányság
A biztonságosabb közutakért…

Megnyertük

2022-ben oldalunk nyerte meg
“AZ ÉV PÉLDAÉRTÉKŰ KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁGI TÁRSADALMI FELELŐSSÉGVÁLLALÓJA” díjat

2022. Május 11., Művészetek Palotája

Hirdetés