Hirdetés

Gondolkodtató
Úgy néz ki még kevesebb dízel járhat majd szmogriadókor Budapesten
Úgy néz ki még kevesebb dízel járhat majd szmogriadókor Budapesten
Hirdetés

Az Euro 5-ös dízelüzemű járművek forgalmát is korlátoznák szmogriadó esetén Budapesten – derült ki a Fővárosi Közgyűlésnek benyújtott, a szmogrendelet módosításáról szóló javaslatból. – írja a 444.hu

Írják továbbá:

Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes előterjesztésében az áll, hogy az eddigieken túl a 12-es, 13-as és 14-es környezetvédelmi osztályú (együtt Euro 5-ös dízelüzemű) járműveket is korlátozás alá vonnák.

A budapesti szmoghelyzet riasztási fokozata során a forgalomkorlátozás nem érintené az 5-ös környezetvédelmi osztályú (vegyes hibrid, csak gázüzemű, csak elektromos meghajtású) járműveket, a 6-os (Euro 3 benzines), a 9-es (Euro 4 benzines), a 14-es benzines (Euro 5 benzines) és a 15-ös meg 16-os osztályú járműveket, amik üzemanyagtól függetlenül Euro 6-osok.

A módosított rendelet október 1-én lépne hatályba.

A javaslat szerinti korlátozás eredményeképp a 2018-as adatok alapján a Budapesten és 74 agglomerációs településen üzemben tartott járművek 52 százaléka kerülne korlátozás alá és a javasolt korlátozás a dízelüzemű járművek szennyezőbb 88 százalékát érintené, ami az összes állományhoz képest 35 százalékot jelent.

A javaslathoz mellékelt előzetes hatásvizsgálatban arról írtak, hogy mivel a rendelet legutóbbi 2017-es módosítása óta a riasztási fokozatban korlátozott járművek aránya jellemzően kisebbé vált, mint a járműállomány fele, ezért további szennyezőbb osztályokat indokolt a korlátozás alá vonni.

A javaslatban emlékeztettek: a Fővárosi Közgyűlés 2017-ben arról döntött, hogy 2018. október 1. után a fővárosi riasztási fokozat elrendelése esetén korlátozzák a 7-es és a 8-as környezetvédelmi osztályú (Euro 3-as dízelüzemű) járművek forgalmát is, továbbá az akkori határozatban rendelkeztek arról is, hogy a korlátozás 2019. október 1-től riasztási fokozat elrendelése esetén a 10-es és a 11-es környezetvédelmi osztályú (Euro 4-es dízelüzemű) járművekre is vonatkozik.

A közgyűlés jövő szerdai ülésére benyújtott előterjesztésben kitérnek arra is, hogy 2018 májusában az Európai Bizottság az Európai Unió Bíróságához fordult Magyarországgal szemben a PM10 légszennyező anyag egészségügyi határértékeinek (többek között Budapest és környéke térségében) nem teljesülése miatt. A fővárosi önkormányzat vezetése azért is kezdeményezi saját hatáskörben a hatékonyabb intézkedések meghozatalát, hogy ez a körülmény a függőben lévő eljárás során is figyelembe vehető legyen – írták. (MTI)
(Borítókép: illusztráció)

MEGOSZTOM:


Minket követhetsz 😉


Partnerünk

Országos Rendőr-főkapitányság
A biztonságosabb közutakért…

Megnyertük

2022-ben oldalunk nyerte meg
“AZ ÉV PÉLDAÉRTÉKŰ KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁGI TÁRSADALMI FELELŐSSÉGVÁLLALÓJA” díjat

2022. Május 11., Művészetek Palotája

Hirdetés