Hirdetés

Gondolkodtató
Totálisra szívatták Csepelt és a térségét közlekedési szempontból
Totálisra szívatták Csepelt és a térségét közlekedési szempontból
Hirdetés

Mint, arról mi is beszámoltunk totális a szívás a főváros déli régiójában az ésszerűtlen, egy időben történő felújítások miatt.

Várjuk mi lesz jövőhéten, ha beindul az iskolaszezon…Három fontos utat egyszerre kezdtek felújítani Csepel déli részén. A lezárások miatt az agglomerációs településekről szinte lehetetlen ki- és bejutni. A dugó óriási, a buszok menetideje volt, hogy megnégyszereződött. – írja az index.hu

Egy helyi blognak egy 690-es járat sofőrje arról beszélt, hogy egyik körén

4 óra alatt tudta megtenni a Csepel, Szent Imre tér és Szigethalom közötti távot (ami a menetrend szerint 35 perc lenne).


Nemcsak a Csepel-szigeti települések szívnak, hanem Dunaharaszti, és egyúttal minden, ami még a környékén van: Dunavarsány, Délegyháza…, azaz, akik az 51-es úton próbálnak közlekedni.

Az egészen nonszensz, hogy egy Dunaharaszti-Rákóczi híd a városon keresztül 1 óra 40 perc és 2 óra közötti autózással érhető el (az M0 miatt erre jönnek sokan), írták többen is az Index.hu olvasói

Nem elég a szívás? Még tovább fokozódik az M0-ás szigetszentmiklósi csomópontban

Borítókép illusztráció
Fotó: Csikós Gábor

MEGOSZTOM:


Minket követhetsz 😉


Partnerünk

Országos Rendőr-főkapitányság
A biztonságosabb közutakért…

Megnyertük

2022-ben oldalunk nyerte meg
“AZ ÉV PÉLDAÉRTÉKŰ KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁGI TÁRSADALMI FELELŐSSÉGVÁLLALÓJA” díjat

2022. Május 11., Művészetek Palotája

Hirdetés