Hirdetés

Hírek
Tömegkarambolt okozott egy autós az Üllői úton – keresi a rendőrség
Tömegkarambolt okozott egy autós az Üllői úton – keresi a rendőrség
Hirdetés

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztálya 01000/1499/2019. bűnügyi számon segítségnyújtás elmulasztása bűntett elkövetésének gyanúja miatt folytat eljárást ismeretlen tettes ellen.

Az ismeretlen sofőr 2019. április 22-én 21 óra 10 perc körül Budapest 9. kerületében, az Üllői úton közlekedett fekete BMW típusú autójával, majd a Népliget melletti felüljáróhoz érve

áttért a szemközti forgalmi sávba, ahol hirtelen fékezésre kényszerített egy másik autóst, aki elvesztette uralmát a járműve felett, áttért a szemközti forgalmi sávba, és összeütközött több autóval.

A BMW sofőrje a baleset után nem állt meg, a tőle elvárható segítségnyújtás nélkül elhagyta a helyszínt az Ecseri út irányába.

A balesetben ketten megsérültek.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság kéri, hogy aki látta a balesetet, vagy a balesettel kapcsolatban bármilyen információval rendelkezik,  akár névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a 06-80-555-111 Telefontanú zöldszámán, a 107 vagy 112 központi segélyhívó számok valamelyikén.

Forrás: police.hu

MEGOSZTOM:


Minket követhetsz 😉


Partnerünk

Országos Rendőr-főkapitányság
A biztonságosabb közutakért…

Megnyertük

2022-ben oldalunk nyerte meg
“AZ ÉV PÉLDAÉRTÉKŰ KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁGI TÁRSADALMI FELELŐSSÉGVÁLLALÓJA” díjat

2022. Május 11., Művészetek Palotája

Hirdetés