Hirdetés

Gondolkodtató
Teljesen átalakul a Blaha Lujza tér. Eltűnik a parkoló és a szervizút is
Teljesen átalakul a Blaha Lujza tér. Eltűnik a parkoló és a szervizút is
Hirdetés

A munkálatokkal kapcsolatba ezt írja a főváros:

A tervezés 2018 júliusa óta tart, jelenleg az építési engedélyek megszerzésénél tartanak. A tervezési munka várhatóan a nyár elejére zárul le, ekkorra készülnek el a kivitelezési tervek is,

az építkezés pedig várhatóan ősszel indul, és körülbelül egy évig tart majd.

A Blaha Lujza tér, a tér alatti aluljáró és a Somogyi Béla utca felújításának becsült költsége 4 milliárd forint, amely fővárosi és kormányzati forrásból áll rendelkezésre.

A változások

Az Erzsébet körút 2. szám előtti nyilvános illemhely felújítása nem lehetséges annak műszaki állapota miatt. A műszaki leírás szerinti nyilvános illemhely kötelező kialakítása miatt új illemhelyet kell tervezni a jelenlegi aluljáró szerkezeti bővítésével. A főváros szerint ez megtörténik, a tér irányába bővített aluljáróban egy új BKK-ügyfélközpont és az új illemhely is helyet kap, valamint lifteket is építenek.

A tér felszínén kialakítandó új épületkoncepció tervezése közben nyilvánvalóvá vált, hogy a diszpozícióban meghatározott lift helyszíne ellehetetlenül, így új elrendezést kellett meghatározni, figyelembe véve a metró üzemi szempontjait. A csomópontot teljes mértékben akadálymentesítik,

új gyalogos átkelőhelyeket is létrehoznak.

A teret jelenleg széttagoló szervizúthálózat átszervezésével egy egységes, kiterjedt zöldfelületet is tartalmazó közteret akarnak létrehozni.

Részben módosul a teret határoló utak forgalmi rendje is:

  • a Rákóczi útról közvetlenül jobbra lehet majd kanyarodni a teljes hosszában kétirányú Márkus Emília utcába, illetve a József körútra is.
  • A Somogyi Béla utca a Gutenberg tér felől a Stáhly utca felé egyirányú lesz.

A tér felújításával összhangban átépül a Somogyi Béla utca egészen a Gutenberg térig, igazodva a Palotanegyedben már lezajlott korábbi utcafelújításokhoz.

A térre építenek egy kisméretű, kulturális célokat szolgáló – az egykor itt álló Nemzeti Színház örökségét felidéző – épületet, amely előtt egy egybefüggő térrész adhat majd helyet akár nagyobb rendezvényeknek is.

A téren található fák száma a főváros közleménye szerint a mostani 26-ról 65-re nő, fasort telepítenek a Rákóczi út jelenleg aszfaltozott középszigetébe is – ideiglenesen, azzal a tudatos szándékkal, hogy a Rákóczi út később megvalósuló fejlesztésig (amikor ezeket a fákat majd áttelepíthetik) kifejthesse jótékony hatását.

Két MOL Bubi közbringa gyűjtőállomás lesz a téren: a jelenleg is üzemelőt áthelyezik a József körút mellé, emellett egy újat telepítenek a Márkus Emília utcában. Több kerékpártámaszt is létesítenek.

Pára- és vízjátékok is kerülnek majd a térre.

A Rákóczi úti árkádok rendezésére is terveket kell adniuk a nyerteseknek, azonban a bejáráson nyilvánvalóvá vált, hogy ezek magántulajdonban vannak.

A drágulás csúszással is jár: az eredeti kiírásban 185 napot határoztak meg a szerződés teljesítésére, ezt a módosításban 285 napra korrigálták.A tervezés lezárásának határideje most 2019. május 22.

A tér átépítéséhez tartozik, hogy a Corvin nagyáruház tulajdonosa magánberuházásban átalakítja az épületet, műemléki homlokzatát felújítja.

Nyitókép: budapest.hu
Forrásrészlet: infostart.hu

MEGOSZTOM:

Tags :

Minket követhetsz 😉


Partnerünk

Országos Rendőr-főkapitányság
A biztonságosabb közutakért…

Megnyertük

2022-ben oldalunk nyerte meg
“AZ ÉV PÉLDAÉRTÉKŰ KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁGI TÁRSADALMI FELELŐSSÉGVÁLLALÓJA” díjat

2022. Május 11., Művészetek Palotája

Hirdetés