Hirdetés

Gondolkodtató
Réka története a MOL Limoval, ami szerencsésen végződött
Réka története a MOL Limoval, ami szerencsésen végződött
Hirdetés

Első megközelítésre elég megdöbbentően olvastuk Réka posztját a Facebookon, akinek a párja írt nekünk üzenetet, hogy mi történt a feleségével.


Fontos, hogy mi többször teszteltük a MOL Limo szolgáltatást és kiemeltük, hogy szeretjük. Sőt, többnyire a használóit kritizáltuk itt,és itt is.

Nem az ügyhöz tartozik, de bennünk már többször felmerült: Ha a bérlés befejeztével leparkolom a kocsit, lezárom a bérlést, majd valaki meghúzza az utcán (egy másik autó), ezt a sérülést nyilván jelzi a következő bérlő. A MOL természetesen minket fog keresni az ügyben, hiszen mi voltunk az utolsók, akik a bérlés kezdetén nem jelentettek sérülést az autón. Szóval van itt egy nyitott kérdés. Szerintünk nem árt a bérlés végén is fotózni…

UPDATE:

Cikkünk megjelenését követően kb. 50 perccel hívták Rékáékat a MOL Limo ügyfélszolgálattól, hogy téves a dolog, mégsem ő mozgatta az autót oda.

Nahát, ez szuper hír!!! Akkor ez megoldódott. Vélhetőleg a levont összeget is mielőbb visszautalják számukra.


Az alábbi sorokat és fotót posztolta november 2-án, pénteken, azaz ma:

Eredeti Facebook poszt: https://www.facebook.com/szolloszem.reka/posts/10218249109885498

MEGOSZTOM:


Minket követhetsz 😉


Partnerünk

Országos Rendőr-főkapitányság
A biztonságosabb közutakért…

Megnyertük

2022-ben oldalunk nyerte meg
“AZ ÉV PÉLDAÉRTÉKŰ KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁGI TÁRSADALMI FELELŐSSÉGVÁLLALÓJA” díjat

2022. Május 11., Művészetek Palotája

Hirdetés