VILÁGGÁ KÜRTÖLNÉD?
Küldd be nekünk itt:
videó, fotó, bármi...

Sofőrök, figyelem! Fontos határidő közeleg


SOS Autóklíma töltés
hirdetés

Január 31-ig, azaz szerdán éjfélig érvényesek a 2017. évi éves országos és megyei autópálya-matricák.

A díjak idén nem változnak, de új fizetős szakaszok kerültek a rendszerbe, mint például Győr-Moson-Sopron megyében az M85-ös Csornát elkerülő második szakasza, valamint Hajdú-Bihar megyében az M35-ös Debrecen–Berettyóújfalu-szakasza.

A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt. korábban közölte, hogy a sofőrök tavaly 14 millió e-matricát vettek, nagyjából 8 százalékkal többet az előző évinél, ami 69 milliárd forint bevételt jelentett a 2016-ban befolyt 64 milliárd után.

A megyei e-matricák iránti kereslet jelentősen emelkedett, tavaly több mint 1,7 millió fogyott, mintegy 200 ezerrel több az előző évinél.

Január 1-jén jelentős módosítások léptek életbe az országos gyorsforgalmi úthálózat használatában. Például, ha valaki e-matrica előzetes megvásárlása nélkül hajt fel díjköteles útra, 60 perc áll rendelkezésére, hogy pótolja a mulasztást.

Megváltoztak a nagycsaládos kedvezmény igénybevételének szabályai is, így már a háromgyermekes családok is élhetnek azzal a lehetőséggel, hogy D2 díjkategóriába tartozó járművükre a jóval alacsonyabb árú D1 díjkategóriájú jogosultságot vásárolják meg.

Forrás: http://hvg.hu/cegauto/20180129_soforok_fontos_hatarido_kozeleg

MEGOSZTOM:

Figyelem!

A cikk 90 napja nem volt frissítve, ezért a benne szereplő információ elavult lehet.

Tetszik oldalunk?

Érdekelhet



Cégeknek

Támogatóink

hirdetés

hirdetés

hirdetés

Itt is kövess…


KERÜLETI FACEBOOK CSOPORTJAINKHOZ

CSATLAKOZZ ITT:


VIBER KÖZÖSSÉGÜNKHÖZ
CSATLAKOZZ ITT:


AUTÓTESZTEKKEL
csatornánkon várunk
89.5 Music FM Fittikémmel

Legfrissebb

Társ-oldalaink




e-autosok.hu
Elektromos autók – Tesztek – Hírek

Vélemény, hozzászólás?