Hirdetés

Hírek
Simsonok lopására specializálódott bandát fülelt le a rendőrség
Simsonok lopására specializálódott bandát fülelt le a rendőrség
Hirdetés

Régi típusú segédmotor-kerékpárokból akart pénzt csinálni négy férfi Gyomaendrődön, a negyedik lopás után azonban elfogták őket a rendőrök.
Idén január közepétől március közepéig négy hasonló bűncselekmény történt Gyomaendrődön. Udvarokból és egy telephelyről tűnt el egy-egy régi típusú segédmotor-kerékpár. Mindegyik ugyanolyan márkájú volt. A városi rendőrőrs rendőrei minden bejelentés után gyűjtötték és elemezték az információkat, gyanították, hogy ugyanazok az emberek járhattak minden helyszínen.

Munkájuk eredménnyel járt, a negyedik lopás után megszakították a sorozatot, elfogták azt a három férfit, akik a gyanú szerint a különböző helyekről elvitték a kétkerekűket.

Hirdetés

Párban jártak lopni, egyikük figyelt, míg a másik eltolta a járgányt. Nem volt nehéz dolguk, mert nyitott kapukat találtak, illetve volt olyan hely is, ahol benne volt az ajtóban a kulcs. A megszerzett motorokat odaadták egyikük testvérének, ő eladta azokat.

Az előbbi három férfit lopás, míg a lopott motorokat eladó testvért pénzmosás bűncselekmény elkövetésével gyanúsítja a rendőrség.

A Szarvasi Rendőrkapitányság rendőrei a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és az ügy iratait 2022. november 8-án továbbították az ügyészségre.

Fotó: police.hu
Forrás: police.hu
Tags :

Minket követhetsz 😉


Partnerünk

Országos Rendőr-főkapitányság
A biztonságosabb közutakért…

Megnyertük

2022-ben oldalunk nyerte meg
“AZ ÉV PÉLDAÉRTÉKŰ KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁGI TÁRSADALMI FELELŐSSÉGVÁLLALÓJA” díjat

2022. Május 11., Művészetek Palotája

Hirdetés