Hirdetés

Hírek
Nem tűrte, hogy elé kanyarodtak – Súlyos sérülést okozott a dühös sofőr
Nem tűrte, hogy elé kanyarodtak – Súlyos sérülést okozott a dühös sofőr
Hirdetés

Egy buszsofőr állt keresztbe a buszával az őrjöngő sofőr előtt, aki előtte megállásra kényszerített egy járművet, amiért annak vezetője elé kanyarodott és lassítania kellett miatta. – írja a 112press.hu

Írják továbbá:

A dühös sofőr elsodorta a megleckéztetni kívánt sofőr fiát, aki súlyosan megsérült, majd megpróbálta elhagyni a helyszínt.

A Veszprémi Járási Ügyészség súlyos testi sértést okozva elkövetett közúti veszélyeztetés, segítségnyújtás elmulasztásának bűntette és garázdaság vétsége miatt emelt vádat egy 40 éves tapolcai férfival szemben.

Hirdetés


A vádirat szerint az elkövető Keszthely irányából haladt Sümeg felé, amikor Balatonedericsen egy másik személyautó kikanyarodott elé a főútra. A kanyarodó jármű jobb első és jobb hátsó ülésén is utasok tartózkodtak.

A vádlott a közlekedési manőveren felháborodott és a járművet megelőzve, vészfékezéssel megállásra kényszerítette.

A megállást követően a férfi kiszállt a gépkocsijából, a másik autó jobb oldalához ment, a tetősínt rángatta, majd tenyérrel a gépkocsi hátsó ablakára és tetejére ütött.

A megállásra kényszerített jármű vezetője, hogy a helyzetből szabaduljon, az indulását akadályozó elkövetőt és annak gépkocsiját kikerülve elindult.

A vádlott azonban az autójába ült és próbálta a másik járművet a bal oldali árok felé szorítani. A jármű vezetője sikeresen kikerülte az elkövető gépkocsiját és azzal a szándékkal, hogy rendőrt hívjon, a jobb oldali forgalmi sávban megállt.

A gépkocsivezető jobb első ülésen utazó fia ezt követően kiszállt az autójukból és az úttest irányába lépve intett a vádlottnak, hogy beszélni akar vele.

A vádlott, hogy a visszalépésre kényszerítse, hirtelen, nagy gázzal elindult felé, azonban haladása során elsodorta, amitől sértett megpördült és az aszfaltra esett.

A férfi a történtek ellenére megállás nélkül továbbhajtott. Az eseményt egy szemből érkező autóbusz sofőrje észrevette és a járművét balra-keresztbe kormányozva megakadályozta, hogy a vádlott tovább tudjon hajtani.

Forrás: 112press

MEGOSZTOM:


Minket követhetsz 😉


Partnerünk

Országos Rendőr-főkapitányság
A biztonságosabb közutakért…

Megnyertük

2022-ben oldalunk nyerte meg
“AZ ÉV PÉLDAÉRTÉKŰ KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁGI TÁRSADALMI FELELŐSSÉGVÁLLALÓJA” díjat

2022. Május 11., Művészetek Palotája

Hirdetés