Hirdetés

Gondolkodtató
Négymillió beoltott után lehet, hogy újra fizetős lesz a parkolás?
Négymillió beoltott után lehet, hogy újra fizetős lesz a parkolás?
Hirdetés

Négymillió beoltottat követő szabályozás részleteiről – ahogyan tettük eddig is – időben tájékoztatni fogjuk a nyilvánosságot – fogalmazott a kormány az ATV Híradójának azon kérdésére, hogy meddig parkolhatnak még ingyen az autósok. – írta meg az Index.

Az ATV riportjában több budapesti kerület vezetője nyilatkozott. Zugló polgármestere, Horvát Csaba elmondta: a tavalyi évben 590 millió forint, az idei évre, hogyha május 23-val számolunk akkor további 620 millió önkormányzati bevételkieséssel számolnak. Hozzátette: sokan a helyi lakosoktól veszik el a helyet, hivatalos tájékoztatást pedig még nem kapott, hogy meddig parkolhatnak ingyen az autósok.

Informális jelzések voltak, de őszintén a világ egyetlen egy országa vagyunk, ahol az ingyenes parkolással harcolnak a járvány ellen. És bízom benne, hogy ez rövidesen, egy-két héten belül meg is szűnik

– fogalmazott Horváth Csaba.

Baranyi Krisztina, a 9. kerület polgármestere szerint az ingyenes parkolás miatt egymilliárd forinttól esett el az önkormányzat.

Látszott, hogy nagyon ragaszkodik a miniszterelnök az ingyenes parkoláshoz, ezért már eleve erre az évre nem is terveztünk bevételt, csak áprilistól. Úgy gondoltuk, hogy az év első hónapjában biztos nem lesz parkolás, de mint ahogy látjuk, ez nyár végéig is elhúzódhat

– fogalmazott Baranyi Krisztina.


MEGOSZTOM:


Minket követhetsz 😉


Partnerünk

Országos Rendőr-főkapitányság
A biztonságosabb közutakért…

Megnyertük

2022-ben oldalunk nyerte meg
“AZ ÉV PÉLDAÉRTÉKŰ KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁGI TÁRSADALMI FELELŐSSÉGVÁLLALÓJA” díjat

2022. Május 11., Művészetek Palotája

Hirdetés