Hirdetés

Gondolkodtató
Négyen haltak meg az olaszországi tragikus balesetben, melyet kamera rögzített
Négyen haltak meg az olaszországi tragikus balesetben, melyet kamera rögzített
Hirdetés

Az olaszországi A1-es autópályán pénteken történt balesetben négyen haltak meg, köztük két kisgyerek.

Egy Romániából Szlovénián át Olaszországba utazó, Nápolyba tartó család szenvedett súlyos balesetet pénteken az olasz A1-es autópályán. – írta meg a hvg.hu, a video.corriere.it – re hivatkozva.

Az Arezzónál bekövetkezett balesetben négyen haltak meg. Egy sztrádán elhelyezett kamera rögzítette a történteket: a Volkswagen Sharant vezető sofőr egyszerűen letért az útról és egy leállósávban álló kamionnak ütközött.

A balesetben meghalt a sofőr két gyereke: egy nyolc hónapos ikerlány és egy 10 éves kisfiú, valamint a gyerekek nagyszülei. A gyerekek édesanyjának súlyos a sérülése, és megsérült a másik ikergyermek, valamint egy 14 éves gyerek.

A sofőrt, egy 30 éves férfit halálos közlekedési baleset okozása miatt őrizetbe vették.

Hirdetés

Az kiderült, hogy alkoholt, kábítószert nem fogyasztott, így arra gyanakodnak a rendőrök, hogy a hosszú utazás miatt elnyomta az álom vezetés közben.

Az is kiderült azonban, hogy a hétszemélyes kocsiban nyolcan utaztak, és feltehetően egyikük sem volt bekötve. A baleset más résztvevői nem sérültek meg.

Ha a videó nem indul el, itt megtekinthető
Forrás: hvg.hu


MEGOSZTOM:

Tags :

Minket követhetsz 😉


Partnerünk

Országos Rendőr-főkapitányság
A biztonságosabb közutakért…

Megnyertük

2022-ben oldalunk nyerte meg
“AZ ÉV PÉLDAÉRTÉKŰ KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁGI TÁRSADALMI FELELŐSSÉGVÁLLALÓJA” díjat

2022. Május 11., Művészetek Palotája

Hirdetés