hirdetés

Velünk tartasz?




Müller Péter: “…a lányom jött mögöttem a saját autójával. Ezt követően kért arra, hogy lehetőleg ne vezessek többet.”

Müller Péter: “…a lányom jött mögöttem a saját autójával. Ezt követően kért arra, hogy lehetőleg ne vezessek többet.”

2021-04-20 Facebook

Időpontfoglalás klíma javításra, töltésre:
+36 30 508 4617
hirdetés

Egy kávé mellett adott interjút a kozlekedesbiztonsag.kti.hu-nak Müller Péter Kossuth-díjas író a közlekedésről, autóhoz, autózáshoz fűződő viszonyáról.

Sokminden kiderült az interjúból, többek közt azt is, hogy nem autómániás. Használati eszközként tekint az autókra.

A kozlekedesbiztonsag.kti.hu az időskori vezetés – ha létezik egyáltalán ilyen fogalom, mert mi inkább felelősségteljes vezetésnek hívnánk – apropóján készített interjút a 83 éves ismert és elismert íróval.

A közösségi médiumokban egészen szélsőséges vélemények jelennek meg ilyenkor – lásd például Vitray Tamás néhány hete történt Andrássy úti balesetét -, noha a rendőrség statisztikái egyáltalán nem támasztják alá azt az általánosnak mondható vélekedést, mely szerint sok baleset az „öregek” számlájára írható.

Péter, nagyon régen ismerjük már egymást, az elmúlt évtized sok-sok napját töltöttük együtt a konditeremben. Ez az esetedben egészen rendkívüli dolog, hiszen nem jellemző, hogy 80 éven felüliek tömegével állnának sorba a súlyzókért. Többek között ezért is köztiszteletben állsz, ám azt azért el kell mondani, hogy az épület előtti parkolóban igyekeznek elkerülni téged az ugyancsak autóval érkezők…

– Tény, hogy a Toyota Corolla Verso-m úgy néz ki, mintha egy világháborúból jött volna, és közben még találkozott egy bokszolóval is. Említésre méltó balesetem szerencsére az elmúlt ötven évben sosem volt, de kisebb-nagyobb sérüléseket, karcolásokat magam is okoztam parkolókban, és persze többször az én autómat sem kímélték. Ám attól függetlenül, hogy a lökhárítója ma is szigetelőszalaggal van rögzítve, nem válnék meg tőle, hiszen legalább másfél évtizede szolgál engem hibátlanul. De hogy a konditerem előtt a fiúk minél távolabbi helyeket keresnek tőlem, azt meg tudom érteni.

– Ebből az is következik, hogy nem vagy igazán autómániás…

– Ez így igaz, sosem volt drága kocsim, ez nem volt lényeges, mindig csak közlekedési eszköznek tekintettem. Az idők során az egyetlen változást az automata váltó jelentette, ami nagyon megkönnyítette számomra az autózást.

– Hogy állsz ma a vezetéssel?

– Talán az egész életemet végig kísérő sportnak is köszönhetően még mindig jónak mondhatók a reflexeim, képes vagyok uralni a kocsit. Mégis leginkább csak a lakóhelyem, Zugló környékén használom. 1956-ban léptem be a Madách Színházba, és néhány esztendeje még előfordult, hogy kocsival mentem be a körútra. Ma már ez eszembe sem jut, hiszen nagyon megterhelő lenne még parkolót találni is. Az „ébredésem” akkor kezdődött, amikor körülbelül egy évvel ezelőtt úgy mentem valahova, hogy a lányom jött mögöttem a saját autójával. Ezt követően kért arra, hogy lehetőleg ne vezessek többet.

– Mi volt a probléma?

– Az igazság az, hogy soha nem gondoltam magam jó sofőrnek. Nem élveztem a száguldást sem. Én tényleg nem a jogszabályok miatt tartottam be a különböző korlátozásokat, hanem azért, mert nem éreztem jól magam, ha például gyorsabban mentem a megengedettnél. Mindig inkább óvatos voltam. Voltaképpen ma már ebből az óvatosságból inkább hátrányom, mint előnyöm származik. Magyarul, tűrni kell, hogy az emberek türelmetlenek, miközben én háromszor is meggondolom, hogy átmenjek-e például egy közeledő autó előtt. Ma már inkább a tiszta helyzeteket szeretem, de ezekből egyre kevesebb van. A lányom már attól is óva intett, hogy a konditerembe is kocsival menjek, pedig nagyjából csak két kilométert kell megtennem. Ha távolabbi célpontom van, akkor hívok egy taxit, mert egyébként is szerződésem van a 6×6 társasággal. Vidékre nagyon régen nem mentem, most a karantén időszak alatt pedig jószerivel ki sem mozdultam itthonról.

– Szerinted vezessenek-e az idősebbek vagy ne?

– Azt gondolom, hogy ez elsősorban önismeret kérdése. Jó, ha az ember őszinte magához, és elfogadja, hogy bizonyos dolgok – nemcsak az autóvezetés – már nem úgy működnek, mint régen. Bölcs felismerés kell ehhez, ugyanakkor az is tény, hogy az önismeretig nem szívesen jut el egy öregedő ember, mert számára az is valaminek a végét jelenti. De el kell fogadni, hogy a visszaszámlálás mindenkinek és minden téren megkezdődik. ”

S.G.

Az interjút a KTI.hu készítette.


MEGOSZTOM:

Sokan olvassák



Partnerünk

Országos Rendőr-főkapitányság

A biztonságosabb közutakért…

Támogatónk

hirdetés

Itt is kövess…

MŰSOROKKAL, VIDEÓKKAL

csatornánkon
várunk


VIBER KÖZÖSSÉGÜNKHÖZ
CSATLAKOZZ ITT:


A TWITTEREN IS OTT VAGYUNK