Hirdetés

Gondolkodtató
Megvalósíthatósági tanulmány készült egy Formula-E-futam budapesti megrendezéséről
Megvalósíthatósági tanulmány készült egy Formula-E-futam budapesti megrendezéséről
Hirdetés

Igaz a korábbi sajtóhír, mely szerint megvalósíthatósági tanulmány készült egy Formula-E-futam magyarországi megrendezéséről – mondta el a Formula.hu-nak Oláh Gyárfás, az MNASZ elnöke. A főváros egy jó alappal is rendelkezik, az évről évre megrendezett Nagy Futammal. – írja a formula.hu

Fotó: Formula.hu

Még tavasszal számoltunk be a nemzetközi sajtóhírről, hogy a Formula-E-s versenyrendezésért küzdő országok – mint Szaúd-Arábia, amely azóta már megtartotta a 2018-19-es szezonnyitót, Portugália és Dánia – mellett Magyarországra is ellátogathat az elektromos széria: a budapesti futamrendezés lehetőségéről megvalósíthatósági tanulmány készült. Az MNASZ elnöke, Oláh Gyárfás a Formula.hu-nak adott hosszú interjújában megerősítette, a tanulmány valóban létezik, és a kormánynál, valamint Nemzetközi Automobil Szövetségnél van.

Fotó: Formula.hu

„Mindenki láthatja, hogy milyen szinten fejlődik a Formula-E sorozat, és az FIA-nak mennyire fontos” – mondta el az interjúban a magyar autósport-szövetség elnöke. „Évekkel ezelőtt, talán már 2016-ban megfordult a fejünkben, hogy tegyünk lépéseket az irányban, hogy jelentkezzünk, mint Magyarország, hogy itt vagyunk és készen állunk adott esetben megrendezni egy Formula-E versenyt.

Valóban készült egy tanulmány, amely a kormány kezeiben van, ezt a tanulmányt pedig eljuttattuk az FIA-hoz.”

Nem csupán megerősítette a sajtóhírt, hanem egy újdonságot is elárult, mely szerint a 2012 óta minden évben, május 1-jén megrendezett Nagy Futam nőheti ki magát a Budapest ePrix-vé:

„Ennek fő gondolata, hogy van egy gyönyörű szép fővárosunk, évről évre megrendezünk egy sikeres, Nagy Futam nevű rendezvényt, ami a belvárosban zajlik, és imádják a budapestiek, imádják a versenyzők, mert nagyon közel kerülhetnek a nézőkhöz.

És talán el fog jönni annak az ideje, hogy a Nagy Futam felnőjön egy Formula-E futamra.”

Fotó: Formula.hu

„Azt ugyanakkor látjuk, hogy nagyon erős a jelentkezői létszám az FIA-n belül, nagyon sokan szeretnének Formula-E versenyt rendezni”

– tette hozzá, hogy komoly versengés folyik a futamrendezésért, számos ország vendégül akarja látni az innovatív szériát, ezért korai lenne elkönyvelni, hogy az elektromos bajnokság a közeljövőben Budapestre érkezik. „A jövő nagy kérdése, hogy ugyanezt az FIA hogyan látja adott esetben.

A biztos, hogy pozitívan értékelnek minket, pozitívan értékelik a budapesti Nagy Futamot, mert erről is kaptak komoly dokumentációt és anyagot, úgyhogy meglátjuk, hogy a jövőben a Formula-E-ben tudunk-e naptárba kerülni. Határozott cél természetesen ez is.”

Az Oláh Gyárfással készült interjú teljes hosszában itt olvasható.

MEGOSZTOM:
Tags :

Minket követhetsz 😉


Partnerünk

Országos Rendőr-főkapitányság
A biztonságosabb közutakért…

Megnyertük

2022-ben oldalunk nyerte meg
“AZ ÉV PÉLDAÉRTÉKŰ KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁGI TÁRSADALMI FELELŐSSÉGVÁLLALÓJA” díjat

2022. Május 11., Művészetek Palotája

Hirdetés