Hirdetés

Gondolkodtató
Megcsinálták az autóillatosítót, ami megvédheti a sofőrt az elalvástól
Megcsinálták az autóillatosítót, ami megvédheti a sofőrt az elalvástól
Hirdetés

Kevesebb lehet a baleset és nyugodtabban vezethetünk annak az öt illatkombinációnak köszönhetően, amit az Oxfordi Egyetemen fejlesztettek ki.

Szinte nincs olyan autó, amiben ne lenne autóillatosító, aminek alapvetően egyetlen funkciója van, hogy kellemes illattal töltse meg az utasteret. Az Oxfordi Egyetem kutatói azonban úgy gondolták, érdemes lenne az illatok kombinálásával kísérletezni, hátha sikerül kihozni belőle valami érdekességet. Nos, sikerült is.

The Sun beszámolója szerint a kutatók olyan illatkombinációkat fejlesztettek ki, amelyek képesek különböző dolgoktól megvédeni a sofőrt – és az autóban utazó embereket egyaránt. A kutatásban több mint 1000 önkéntessel dolgoztak, akiknél különböző reakciókat figyeltek meg. Volt, akinél a közúti balhét kiváltó dühöt, másoknál a fáradtságot, megint másoknál pedig az émelygést, hányingert kiváltó utazós betegséget.

© Maybach

Ezek „gyógyítására” öt különböző illatkombinációt hoztak létre, amelyek közül volt, ami kissé bizarra sikerült. A levendula-citrom-égett gumi hármasa például nyugtató hatással volt az alanyokra, a gyömbér és a borsmenta elegye pedig a rosszullétet enyhítette.

A tűlevelek és a frissen vágott fű illata szintén az idegekre volt jó hatással, a legfontosabb eredményt azonban minden bizonnyal a rózsaszín grépfrút és a fahéj összeházasításánál tapasztalták. Ez volt az az elegy, ami enyhítette a fáradtságot, és segített a sofőröknek éberebbnek maradni.

További érdekesség, hogy a bergamottnarancs és az édes majoránna keveréke oldotta a stresszt, amire igen sok sofőrnek lenne szüksége.

Charles Spence, az Oxford Egyetem pszichológiaprofesszora szerint nem szabad lebecsülni az illatok emberre gyakorolt hatását, az ugyanis jelentős mértékben befolyásolhatja a közlekedést. A kellemes illatoktól mi is jobban érezzük magunkat, így a vezetés is nyugodtabb lehet. Ugyanakkor a boldogsághormont termelő csokoládé- és cukorkafogyasztás elvonhatja a sofőrök figyelmét a vezetésről.

Hogy a fejlesztésekből mikor lehet konkrét termék, egyelőre nem tudni, de remélhetőleg hamarosan, hiszen a gyártáshoz túl sok dolog már nem kell, csak a megfelelő illatok aránya.

Forrás: http://hvg.hu/cegauto/20170922_autoillatosito_elalvas_rosszullet_kozuti_balhe_oxford_egyetem

MEGOSZTOM:


Minket követhetsz 😉


Partnerünk

Országos Rendőr-főkapitányság
A biztonságosabb közutakért…

Megnyertük

2022-ben oldalunk nyerte meg
“AZ ÉV PÉLDAÉRTÉKŰ KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁGI TÁRSADALMI FELELŐSSÉGVÁLLALÓJA” díjat

2022. Május 11., Művészetek Palotája

Hirdetés