Hirdetés

Hírek
Már készül a Magyar Közút az önvezető járművek megjelenésére
Már készül a Magyar Közút az önvezető járművek megjelenésére
Hirdetés

Az osztrák és a szlovén autópálya-kezelő társaságokkal együtt.

Technikailag nagyon hamar el fogunk jutni oda, hogy önvezető járművek közlekedhessenek az utakon – nagyobb kérdés, hogy a jogi szabályozás, az utak és az emberek mennyire veszik fel a ritmust – írja a player.hu

Jó hír, hogy a különböző állami cégek is készülnek: együttműködési megállapodást írtak alá a Magyar Közút Nonprofit Zrt., valamint az osztrák és a szlovén autópálya kezelő társaságok vezetői, hogy segítsék egymás munkáját az együttműködő, hálózatba kapcsolt és önvezető járművek megjelenésére való felkészülésben.

A Magyar Közút közleményében felidézték, hogy a zalaegerszegi járműipari próbapálya önvezető járművekkel kapcsolatos, határokon átnyúló tesztjeinek végrehajtása kapcsán ötszintű regionális együttműködés indult el.

A kormányzati, a kutatóintézeti, valamint a szakmai szervezetek, illetve a tesztpályák közötti együttműködés mellett fontos, hogy a valós körülmények közötti teszteknek helyet biztosító közútkezelők is aktívan részt vegyenek a folyamatban, és fel tudjanak készülni az átalakuló igényekre, elvárásokra.

A partnerek közötti együttműködés eddig is intenzív volt, és elsősorban a járművezetők számára nyújtott szolgáltatások fejlesztésére, illetve az országhatárokon átnyúló forgalmi események kezelésére koncentrált.

Tavaly elindult az automatizált adatcsere és a webkameraképek cseréje a partnerek között, amelyek a társaságok információs felületein a közeljövőben meg fognak jelenni.

A projektben részt vevő szakemberek megosztják tapasztalataikat, tevékenységüket összehangolják munkájuk során. A társaságok közötti együttműködés olyan területekre koncentrál, mint például a forgalomszabályozás, a kommunikációs technológiai megoldások vagy a tesztelésre vonatkozó jogi környezet kialakítása.

Forrás: player.hu

MEGOSZTOM:

Tags :

Minket követhetsz 😉


Partnerünk

Országos Rendőr-főkapitányság
A biztonságosabb közutakért…

Megnyertük

2022-ben oldalunk nyerte meg
“AZ ÉV PÉLDAÉRTÉKŰ KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁGI TÁRSADALMI FELELŐSSÉGVÁLLALÓJA” díjat

2022. Május 11., Művészetek Palotája

Hirdetés