Hirdetés

Gondolkodtató
Lehet, hogy vége lesz a helyiek ingyenes parkolásának Budapesten
Lehet, hogy vége lesz a helyiek ingyenes parkolásának Budapesten
Hirdetés

A helyiek ingyenes parkolását felülvizsgálná a jövőbeli budapesti közlekedési fejlesztéseket tartalmazó tervezet, amely egyúttal a közterületekről is elzavarná az autókat. – írja a napi.hu

Hirdetés

Írják továbbá:

Felül kell vizsgálni a fővárosi parkolási rendszert, a várakozási zónákat és díjakat, valamint az alanyi jogú ingyenes lakossági parkolást – többek között ez szerepel a Budapesti Mobilitási Terv 2030 című anyagban, amely számos közlekedési intézkedést irányoz elő, többek között a dugódíj bevezetését, valamint a parkolási helyzet módosítását. A főváros legbelső részein például kevesebb parkolóhelyet irányoz elő.

„A belső területeken szűkíteni kell a célforgalmi (közterületi) parkolókapacitást, bevezetve a várakozási igényeket szabályozó, rövid idejű, a keresleti és kínálati viszonyokhoz illeszkedő árazású közterületi parkolást. A gépjárműtárolás helye ne a közterület legyen” – derül ki a tervezetből.

Tarlós egységesítene

Tarlós István főpolgármester régóta elégedetlen a budapesti parkolási helyzettel.

Még múlt év végén azt nyilatkozta, hogy a tervezett budapesti fejlesztések között szerepel új p+r parkolók létesítése. Tarlós valaszonline.hu-nak pedig idén márciusban azt nyilatkozta, hogy az Orbán Viktor miniszterelnökkel kötött tavalyi megállapodásának eredetileg 16 pontja volt, ebből 15 teljesült, de a parkolás rendbetételét a kormányfő „nem tudta teljesíteni”.

Tarlós ugyanis szívesen megváltoztatná az állapotokat, mert nem ért egyet azzal, hogy huszonháromféleképpen működik a parkolás a fővárosban.

Hirdetés

Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy milyen változtatásokra kerül sor a budapesti parkolásban, de az elképzelhető, hogy az őszi önkormányzati választások után már összeáll majd egy új koncepció.

Forrás: napi.hu

MEGOSZTOM:

Tags :

Minket követhetsz 😉


Partnerünk

Országos Rendőr-főkapitányság
A biztonságosabb közutakért…

Megnyertük

2022-ben oldalunk nyerte meg
“AZ ÉV PÉLDAÉRTÉKŰ KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁGI TÁRSADALMI FELELŐSSÉGVÁLLALÓJA” díjat

2022. Május 11., Művészetek Palotája

Hirdetés