Hirdetés

Hírek
Környezetvédelmi ellenőrzést tartanak az utakon a héten
Környezetvédelmi ellenőrzést tartanak az utakon a héten
Hirdetés

Harminc helyszínen több száz gépkocsi környezetvédelmi állapotát ellenőrzik mától péntekig Budapesten és három megyeszékhelyen – közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium hétfőn a Facebook-oldalán.

A bejegyzés szerint a közúti közlekedési környezetvédelmi akció keretében a fővárosban naponta három-három, Debrecenben, Győrben és Szegeden pedig egy-egy helyszínen végeznek kitereléses közúti ellenőrzést a kormányhivatalok.

A műszaki vizsgálóállomásokon is alkalmazott technológiákkal a benzines járműveket gázelemzővel, a dízeleseket füstölésmérővel vizsgálják. Idén részecskeszámmérésre alkalmas eszközzel bővül a műszerpark

– írták.

Hirdetés

A szemrevételezéssel főként a szivárgásokat, a környezetre káros meghibásodásra utaló nyomokat vagy akár szabálytalan módosítás jeleit is észlelhetik a szakemberek. A minisztérium támogatásával megvalósuló akcióban a járművezetők megismerik autójuk állapotát, tudomást szerezhetnek az esetleges problémákról.

A kirívóan rossz állapotú, erősen szennyező gépkocsikat két hónapon belül időszakos műszaki-környezetvédelmi vizsgálatra kell vinni – közölték.

Hozzátették: a negyedszázados múltra visszatekintő közúti közlekedési környezetvédelmi akció az európai mobilitási hét állandó magyarországi kísérőprogramja.

Forrás: MTI

Minket követhetsz 😉


Partnerünk

Országos Rendőr-főkapitányság
A biztonságosabb közutakért…

Megnyertük

2022-ben oldalunk nyerte meg
“AZ ÉV PÉLDAÉRTÉKŰ KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁGI TÁRSADALMI FELELŐSSÉGVÁLLALÓJA” díjat

2022. Május 11., Művészetek Palotája

Hirdetés