Hirdetés

Gondolkodtató
„Kiütöttem magam, nem emlékszem semmire”
„Kiütöttem magam, nem emlékszem semmire”
Hirdetés

„Kiütöttem magam, nem emlékszem semmire” – vallotta az a sofőr, akit a szentendrei rendőrök egy hét alatt felkutattak, miután a férfi segítségnyújtás nélkül hagyta el az általa okozott közlekedési baleset helyszínét.

Apa és kisfia sérült meg abban a balesetben, amely 2022. december 4-én kora délután történt a Pomáz, Szentendrei úton. Egy fehér autó áttért a szemközti sávba, ahol összeütközött egy szabályosan haladó sárga járművel.

A helyszínelők a fehér autóban üres vodkás üveget találtak, valamint a vezető oldali biztonsági öv aktuális helyzetét is dokumentálták – az ugyanis szabálytalanul, a sofőr mögött átvezetve volt bekapcsolva.

police.hu
Hirdetés

Az okozó a baleset után kiszállt a kocsiból és elgyalogolt a helyszínről, a vétlen jármű sofőrjéhez és utasához mentők érkeztek. A 39 éves apát és öt éves gyermekét 8 napon belül gyógyuló hasi sérüléssel vitték kórházba.

police.hu

Azt sikerült hamar kideríteniük, ki közlekedett nagy valószínűséggel a 17 éves autóval a baleset időpontjában, ám a 24 éves csobánkai férfit hiába keresték, édesanyja sem látta már hetek óta. Elfogatóparancsot adtak ki ellene, amely mellett egy bíróság által lopás miatt korábban kibocsátott körözés is sorakozott a rendszerben.

Visszatérően ellenőrizték ismert tartózkodási helyeit, végül 2022. december 12-én reggel tudta meg a helyi körzeti megbízott, hogy a szökésben lévő férfire egy pomázi címen találhatnak rá nagy eséllyel.

A Dobogókői úti háznál senki nem reagált a rendőrök jelzésére és felszólítására, pedig látták, van bent valaki. Időveszteség nélkül ugrottak át a kerítésen és a nyitott ajtón belépve egy férfit találtak, aki határozottan tagadta, hogy ott lenne, akit keresnek. Mégis ott volt, méghozzá a konyhasarokban lévő tűzhely mellett kuporgott egy pult alatt.

Az egyenruhások felszólításait mintha nem is hallotta volna, nem mozdult, ezért a rendőrök tették ezt: kihúzták, megbilincselték, elvezették, előállították.

Kihallgatásán nem tett panaszt a gyanúsítás ellen, vallomását pedig rövidre fogta: „nem tudok elmondani semmit, nem emlékszem, nem tudom, mi történt, kiütöttem magam.”

A Szentendrei Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya segítségnyújtás elmulasztása bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le vele szemben a további eljárást.

police.hu
Tags :

Minket követhetsz 😉


Partnerünk

Országos Rendőr-főkapitányság
A biztonságosabb közutakért…

Megnyertük

2022-ben oldalunk nyerte meg
“AZ ÉV PÉLDAÉRTÉKŰ KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁGI TÁRSADALMI FELELŐSSÉGVÁLLALÓJA” díjat

2022. Május 11., Művészetek Palotája

Hirdetés