Hirdetés

Hírek
Karanténból kiszabaduló, főként motorosok, bringások: Figyelem!
Karanténból kiszabaduló, főként motorosok, bringások: Figyelem!
Hirdetés

Több tucatnyi motorosnak és kerékpárosnak kellett a pénztárcájába nyúlnia a hosszú hétvégén a kijárási korlátozásokra vonatkozó szabályok megszegését maga után vonó bírságok miatt.

A hatósági intézkedés alá vont közlekedők nem akarták megérteni, miért kötözködik velük a rend őre. Nekik is segítünk pár jótanáccsal. – írja cikkében a Magyar Nemzet.

Az Országos Rendőr-főkapitányság állásfoglalása szerint

a kerékpárosok lakóhelyük körzetében a rájuk érvényes közlekedést szabályok, valamint a kijárási korlátozásokra vonatkozó rendeletek együttes betartásával kerekezhetnek.

A lakóhelytől távolra tervezett kerékpártúra nem esik bele ebbe a kategóriába, a biciklit szállító autósok számíthatnak arra, hogy a rendőr ellenőrzi adataikat, és

ha a lakcímkártyájuk nem az adott területre szól, visszafordíttathatja a járművet.

Hirdetés

Első esetben csak figyelmeztetéssel él a rendőr, ám ha a túrázó ennek ellenére is folytatja az útját, a következő kontrollnál már nem úszhatja meg ennyivel.

A rendőrök tartják egymással a kapcsolatot, tudják, kit figyelmeztettek már korábban, nem érdemes azzal a mesével próbálkozni, hogy a polgár még nem hallott ezekről a szabályokról.

A motorosok esetében is ugyanezek a szabályok érvényesek. Mint minden más közlekedési eszköz esetében, a motorkerékpár is használható munkába bejárás, bevásárlás, egészségügyi ellátás, hivatali ügyintézés céljából, a lakóhelyen és annak közelében.

A motorozás a kijárási korlátozások idején nem számít szabadidős sporttevékenységnek!

Ugyanakkor ha több motoros gurul egyszerre, a pihenőhelyeken megállva, azzal a gyülekezésre vonatkozó szabályokat is megszegik. A motorosok az elmúlt hétvégén a mátrai, szilvásváradi, dobogókői, Gerecse környéki (Tardos polgármestere április 11-én rendőri segítséget kért a helység környékén megjelenő túrázók miatt) hegyi utakon rengeteg rendőrrel találkozhattak, akik a figyelmeztetésükre nem reagáló motorosokat keményen megbüntették. Ez nem lesz másképpen a korlátozások feloldásáig:

eljárás indulhat a szabályok megszegőivel szemben.

Hirdetés

A közutak forgalma a hétvégén az átlagos sűrűség tizede alá esett vissza, ami többeket arra ösztönzött, hogy odalépjen a gázra. A közlekedésrendészeti járőrök a kijárási korlátozások idején is kint vannak a közutakon a szabálysértésekre azonnal reagáló egységeikkel is.

A rendőrök természetesen az ellenőrzés alá vont sofőrök légalkohol szintjét is megvizsgálták, húsvét vasárnapján csak Miskolc térségében tizenkét olyan sofőrnek vették el a jogosítványát, aki ittasan vezetett, egy sofőr pedig bedrogozva ült a volánhoz.

Forrás: magyarnemzet.hu
Borítókép: illusztráció

Minket követhetsz 😉


Partnerünk

Országos Rendőr-főkapitányság
A biztonságosabb közutakért…

Megnyertük

2022-ben oldalunk nyerte meg
“AZ ÉV PÉLDAÉRTÉKŰ KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁGI TÁRSADALMI FELELŐSSÉGVÁLLALÓJA” díjat

2022. Május 11., Művészetek Palotája

Hirdetés