Hirdetés

Hírek
Jelezte utasának, hogy rosszul van ezért félreáll autójával – Kiszállt, majd életét vesztette az idős sofőr
Jelezte utasának, hogy rosszul van ezért félreáll autójával – Kiszállt, majd életét vesztette az idős sofőr
Hirdetés

Többen is megálltak segíteni, de a férfi életét nem sikerült megmenteni. A férfi fia mindenkinek köszöni, aki segíteni próbált – adta hírül a 112press.

Mint írják Sorkifalud felől Vasszécseny irányába tartott egy Opel személyautó kedden délután. A sofőr egy egyenes szakaszon szólt a mellette ülő munkatársának, hogy nem érzi jól magát, kicsit megáll. Félrehúzódott az autóval, leállította a motort és leült az árokpartra.

Az idős úr aztán egyszer csak eldőlt és bár utasa és az arra járók is azonnal a segítségére siettek, az életét már nem tudták megmenteni.

„Nem gondoltam semmi rosszra, de amikor néhány pillanat múlva ránéztem, akkor láttam, hogy eldől. Lila volt a szája.  Az első autó megállt, ami arra jött és rögtön utána egy busz is. Azonnal megkezdték az újraélesztést” – mondta el a 112Press-nek a férfi munkatársa. – Nem telt el sok idő és két mentő érkezett, utána pedig mentőhelikopter is, de sajnos nem jártak sikerrel.

Hirdetés

A 69 éves sofőr a lehető legjobban és rettentően felelősségteljesen cselekedett, hogy félreállt amikor érezte, hogy rosszul van. Ezzel a tettével megkímélte utasát és a többi közlekedőt egy kiszámíthatatlan kimenetelű balesettől.

A helyszínre érkezett az elhunyt fia is:

„Édesapámnak sajnos már volt egy infarktusa. Tegnap voltam a szüleimnél látogatóban, nem panaszkodott az egészségére. Mindenkinek szeretném megköszönni, aki próbált segíteni” – mondta a férfi.

Forrás: 112press.


MEGOSZTOM:


Minket követhetsz 😉


Partnerünk

Országos Rendőr-főkapitányság
A biztonságosabb közutakért…

Megnyertük

2022-ben oldalunk nyerte meg
“AZ ÉV PÉLDAÉRTÉKŰ KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁGI TÁRSADALMI FELELŐSSÉGVÁLLALÓJA” díjat

2022. Május 11., Művészetek Palotája

Hirdetés