Hirdetés

Gondolkodtató
Ítélet született L.L. Junior kisfiának halála ügyében
Ítélet született L.L. Junior kisfiának halála ügyében
Hirdetés

A bíróság az énekes volt nejének, Hopp Csillának a barátnőjével kapcsolatban hozott ítéletet, gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolták.

Három évvel ezelőtt érte halálos baleset L.L. Junior fiát, Dávidkát Zuglóban, amikor testvérével, az édesanyjával, Hopp Csillával és annak barátnőjével, P. Carmennel mentek hazafelé. A gyermek egy kereszteződésben szaladt az útra, ahol egy autó elgázolta, és életét vesztette.

Előbb a fiú édesanyját gyanúsították, majd P. Carment, akit gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádoltak.

Mint azt a Blikk megírta, ma döntött a bíróság P. Carmen ügyében. Korábbi vallomásában Hopp Csilla azt mondta, hogy kisfia közte és P. Carmen között ment, fogta a kezét is. Ugyanakkor több tanú számolt be arról, hogy Dávidka nem az édesanyja, hanem P. Carmen kezét fogta mindvégig, amíg ki nem szaladt az útra. Bár Hopp Csilla és barátnője is azt állította, a gyermek az édesanyja felügyelete alatt állt, az ügyészség úgy határozott, P. Carmen felelőssége megállapítható tudatos gondatlanságból elkövetett vétségben, mivel tudatában volt annak, hogy figyelnie kell a fiúra, aki a balesetet megelőzően már egyszer kilépett az útra. – foglalata össze az Index.

Megállapításuk szerint nem történt volna meg a végzetes baleset, ha már akkor, amikor a gyermek először lépett ki az úttestre, jobban ügyelnek rá, hogy ez még egyszer ne történhessen meg. Továbbá indítványozták, hogy P. Carment felfüggesztett fogházbüntetésre ítéljék, ahogy a 343 ezer 240 forint nyomozási költséget is ő fizesse meg.

Hirdetés

A Fővárosi Törvényszék bűncselekmény hiányában felmentette P. Carment. Mint közölték, nem lehet megállapítani, hogy csak ő volt a gyermek mellett, ahogy azt sem, hogy az ő mulasztása vezetett a tragédiához. A bíró kifejtése szerint P. Carmen a tőle elvárható gondossággal járt el, mivel rászólt a fiúra, aki a piros lámpa ellenére az útra lépett.

Az ügyész végül fellebbezett bűnösség megállapítása és büntetés kiszabása érdekében, így az ügy másodfokon folytatódik.

Forrás: Index
Tags :

Minket követhetsz 😉


Partnerünk

Országos Rendőr-főkapitányság
A biztonságosabb közutakért…

Megnyertük

2022-ben oldalunk nyerte meg
“AZ ÉV PÉLDAÉRTÉKŰ KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁGI TÁRSADALMI FELELŐSSÉGVÁLLALÓJA” díjat

2022. Május 11., Művészetek Palotája

Hirdetés