Velünk tartasz?



Igazoltatni akarták, de nem állt meg – Autós üldözés volt reggel a 20. kerületben

Igazoltatni akarták, de nem állt meg – Autós üldözés volt reggel a 20. kerületben

2020-12-20 Facebook
hirdetés

Autós üldözésbe torkollott egy igazoltatás reggel a 20. kerületben – adta hírül a police.hu

A pesterzsébeti járőrök 2020. december 20-án 9 óra 17 perckor akartak megállítani egy autót Budapest 20. kerületében, a Lázár utcában, a jármű vezetője azonban gázt adott, és elhajtott. A rendőrök több gépkocsival követték a menekülőt, miközben folyamatos rádiókapcsolatot tartottak egymással és a Tevékenység-irányítási Központtal.

A sofőr a 9. kerületi Kosárka sétányig jutott, itt kiugrott a kocsiból, és gyalog menekült tovább. A 20. és 23. Kerületi Rendőrkapitányság munkatársai pár száz méteren belül, az Aranyvirág sétányon fogták el 9 óra 33 perckor.

Hamar kiderült, hogy a sofőr miért nem akart megállni. A 28 éves H. Máté ellen két elfogatóparancs volt érvényben – ittas vezetés és lopás miatt már börtönbe kellett volna vonulnia.

hirdetés

A férfi ellen a Budapesti Rendőr-főkapitányság közúti veszélyeztetés bűntett és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt indít eljárást. H. Mátét a büntetés-végrehajtási intézetbe viszik, hogy megkezdje korábban kiszabott szabadságvesztését.

Borítókép: Mihádák Zoltán / MTI /  Forrás: police.hu


MEGOSZTOM:

Figyelem!

A cikk 90 napja nem volt frissítve, ezért a benne szereplő információ elavult lehet.

Érdekelhet



Nézettségünk: 2020. 4. negyedév

Médiaajánlatunk ITT!

 

Támogatónk

hirdetés

Itt is kövess…

VIBER KÖZÖSSÉGÜNKHÖZ
CSATLAKOZZ ITT:


MŰSOROKKAL, VIDEÓKKAL

csatornánkon
várunk


A TWITTEREN IS OTT VAGYUNK


KERÜLETI FACEBOOK CSOPORTJAINKHOZ
CSATLAKOZZ ITT: