Hirdetés

Gondolkodtató
Hibás fékkel közlekedve halálra gázolta a buszmegállóban állókat
Hibás fékkel közlekedve halálra gázolta a buszmegállóban állókat
Hirdetés

A Budakörnyéki Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki általa is tudottan hibás autóval közlekedve nekiütközött egy buszmegállónak. – közölte a Pest Megyei Főügyészség

A cselekmény következtében ketten meghaltak és további három kiskorú személy is megsérült.

A vádirat szerint az elkövető tudta, hogy a kisteherautója futómű és fékrendszer problémái miatt a biztonságos közúti közlekedésre nem alkalmas. Ennek ellenére 2020. szeptember 4-én Cegléd és Nagykőrös között közlekedett a járművel a reggeli órákban. Ebben az időben a 441. számú főúton lévő helyközi autóbusz megállóban hét személy várakozott.

A megálló közelében az elkövető előtt haladó jármű balra kívánt bekanyarodni. Irányjelzés mellett folyamatosan lassított, majd meg is állt az útkereszteződés vonalában. Amikor a férfi észlelte az előtte megálló autót fékezni kezdett, de a fékrendszer hibája miatt nem lassult kellő mértékben az autó.

Ezzel egyidejűleg a jármű balra húzott el, amit az elkövető eltúlzott kormánymozdulattal jobbra kívánt korrigálni. Az autó a manőver következtében irányíthatatlanul jobbra kezdett sodródni és nekiütközött a buszmegálló fapadjának. Ezután magával sodorva a várakozók közül több embert egy útmenti fába csapódva állt meg.

Hirdetés

A baleset következtében az elsodort személyek közül ketten – köztük egy gyermek – életüket vesztették, két további kiskorú személy maradandó fogyatékosságot és súlyos egészségromlást, és egy kiskorú súlyos sérüléseket szenvedett el.

A Budakörnyéki Járási Ügyészség az elkövetővel szemben halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat.
A képek a helyszínen készültek.

Tags :

Minket követhetsz 😉


Partnerünk

Országos Rendőr-főkapitányság
A biztonságosabb közutakért…

Megnyertük

2022-ben oldalunk nyerte meg
“AZ ÉV PÉLDAÉRTÉKŰ KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁGI TÁRSADALMI FELELŐSSÉGVÁLLALÓJA” díjat

2022. Május 11., Művészetek Palotája

Hirdetés