Hirdetés

Hírek
Három terepjáróval érkeztek a „gyúrósok” a borsodi mentőkhöz, ami azután történt, arra az ott dolgozók sem számítottak
Három terepjáróval érkeztek a „gyúrósok” a borsodi mentőkhöz, ami azután történt, arra az ott dolgozók sem számítottak
Hirdetés

Két óriási terepjáró állt meg tegnap délelőtt az egyik kisebb Borsod megyei mentőállomás előtt, majd néhány perc várakozás után még egy harmadik autó is érkezett – olvasható az Országos Mentőszolgálat egyikposztjában. A bentről figyelő életmentők nem sok jót reméltek, amikor hat, tagbaszakadt férfi csengetett be hozzájuk, ám szerencsére hatalmasat csalódtak (pozitívan).

Kiderült, hogy a helyi konditerem képviseletében érkező fiatalok 10 csomagnyi szénsavas ásványvízzel szerették volna megkönnyíteni az életmentők munkáját a nagy melegben.

A jólelkű “gyúrósok” pillanatok alatt be is hordták az ajándékot a raktárba, miközben arról beszéltek, hogy mennyire felnéznek a mentést végző szakemberekre és megköszönték bajtársaink szolgálatát. A meglepett életmentők szerették volna hivatalosan bevételezni az átvett adományt, azonban a fiatalok névtelenséget kérve egy kézfogással búcsúztak.

Hirdetés

 

Borítókép: OMSZ / Forrás: Országos Mentőszolgálat
Tags :

Minket követhetsz 😉


Partnerünk

Országos Rendőr-főkapitányság
A biztonságosabb közutakért…

Megnyertük

2022-ben oldalunk nyerte meg
“AZ ÉV PÉLDAÉRTÉKŰ KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁGI TÁRSADALMI FELELŐSSÉGVÁLLALÓJA” díjat

2022. Május 11., Művészetek Palotája

Hirdetés