Hirdetés

Gondolkodtató
Hárman haltak meg, miután frontálisan ütközött két autó
Hárman haltak meg, miután frontálisan ütközött két autó
Hirdetés

Eddig tisztázatlan okból és körülmények között január 27-én nem sokkal éjfél után a 6-os számú főúton Szentlőrincnél egy személygépkocsi áttért a szemközti sávba, és összeütközött egy szemből érkező autóval. – közölte a kekvillogo.hu

Ezután, a járművekről leszakadó alkatrészek egy tehergépkocsinak is nekiütköztek, közölte a rendőrség. Egy-egy ember beszorult a gépkocsikba, őket feszítővágóval szabadították ki a tűzoltók, majd kiemelték és átadtak a mentőknek.

A baleset során mindkét autó sofőrje, valamint az egyik autó utasa olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A műszaki mentés és helyszínelés ideje alatt teljes útzár volt érvényben.

A Kékvillogó.hu úgy tudja, az egyik autóban egy fiatal fiú utazott a barátjával. Mindketten meghaltak. A férfitől a Facebookon búcsúznak ismerősei. Az egyik hozzászóló azt írja: „Angyalok őrizzék álmaidat Roberto”.

Ezúton hívjuk fel a figyelmet, hogy aki részt vesz a közúti közlekedésben, köteles a közúti közlekedésre vonatkozó szabályokat betartani! A járművezetők kötelesek mindig az út-, időjárási és látási viszonyoknak, illetve az út vonalvezetésének megfelelő sebességgel haladni. – írja a rendőrség.

Hirdetés

Forrás: Baranya Vármegye Balesetek Bamosz Kft
Forrás: Baranya Vármegye Balesetek Bamosz Kft
Hirdetés

Forrás: Baranya Vármegye Balesetek Bamosz Kft
Borítókép: Baranya Vármegye Balesetek Bamosz Kft
Tags :

Minket követhetsz 😉


Partnerünk

Országos Rendőr-főkapitányság
A biztonságosabb közutakért…

Megnyertük

2022-ben oldalunk nyerte meg
“AZ ÉV PÉLDAÉRTÉKŰ KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁGI TÁRSADALMI FELELŐSSÉGVÁLLALÓJA” díjat

2022. Május 11., Művészetek Palotája

Hirdetés