Hirdetés

Hírek
Frontálisan ütközött egy furgon és egy kisteherautó – Az egyik sofőr aludt, a másik a raktérben volt
Frontálisan ütközött egy furgon és egy kisteherautó – Az egyik sofőr aludt, a másik a raktérben volt
Hirdetés

Frontálisan ütközött egy furgon és egy kisteherautó április 10-én reggel 7 óra körül a 4-es főút 72-es kilométerénél.

A balesetben négyen megsérültek. A helyszínre a ceglédi hivatásos tűzoltókat riasztották.

„A szemtanúk beszámolója alapján a súlyos balesetet az okozhatta, hogy a Pest felé tartó piros színű jármű sofőrje elaludt és átsodródva a szembejövő sávba az ott szabályosan érkező fehér színű kisteherautónak, majd a szalagkorlátnak ütközött .

A balesetet okozó jármű rakterében egy utas tartózkodott szabálytalanul, őt álmában érte a baleset. A fehér jármű sofőrje csak könnyebb sérüléseket szenvedett, a többi érintett 4 főt, miután feszítővágóval kiszabadították őket a tűzoltók, hármat a ceglédi-, és kettőt a szolnoki kórházakba szállították a mentők.” – írja a Ceglédi Panoráma.

A helyszíni szemle idejére a forgalmat Budapest irányába a 401-es útra, Szolnok irányába Cegléd belterületén át a 40-es főút felé terelték, a forgalom 9 óra 45 perckor a főút teljes szélességében megindult.

Forrás: Ceglédi Panoráma

MEGOSZTOM:


Minket követhetsz 😉


Partnerünk

Országos Rendőr-főkapitányság
A biztonságosabb közutakért…

Megnyertük

2022-ben oldalunk nyerte meg
“AZ ÉV PÉLDAÉRTÉKŰ KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁGI TÁRSADALMI FELELŐSSÉGVÁLLALÓJA” díjat

2022. Május 11., Művészetek Palotája

Hirdetés